Index Vakbarát Hírportál

Itt a kormány válasza, ezért vitte magával legkisebb lányát Orbán Viktor Amerikába

2024. március 10., vasárnap 13:30

Orbán Viktor azért utazott lányával az Egyesült Államokba, mert a felesége nem ért rá. Orbán Flóra és édesapja a Trump házaspárral találkozott Floridában.

„Mivel Orbán Viktort felesége nem tudta elkísérni, a lánya segítette ki, és elutazott vele a Trump házaspárral lezajlott találkozóra” – mondta el Havasi Bertalan a 24.hu kérdésére. A portál azt követően érdeklődött a miniszterelnök sajtófőnökénél, hogy Donald Trump közösségi oldalán arról írt, a magyar miniszterelnök és lánya is meglátogatta őt Floridában.

A posztban – amellyel egyértelművé vált, hogy Orbán Viktort Flóra lánya is elkísérte az Egyesült Államokba – a volt elnök ismét elmondta: a magyar miniszterelnököt remek vezetőnek tartja, de kitért arra is, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ami álláspontja szerint a kormányfő erős bevándorláspolitikájának köszönhető.

Mint arról írtunk, a héten harmadik alkalommal találkozott Orbán Viktor és Donald Trump. A látogatást Lakner Zoltán politológus egy interjúban úgy értékelte: „Orbán Viktor nemzetközi sztárja lett ennek a populista, radikális, szélsőjobboldali, magát konzervatívnak nevező politikai mozgalomnak, egy transzparense, akit mutogatnak. Ilyen értelemben Trump számára is hivatkozási pont Orbán” – fejtette ki.

A találkozóra a nemzetközi sajtó is  reagált, illetve Joe Biden is kifejtette a véleményét a találkozóval kapcsolatban, amiről  itt írtunk bővebben.

Rovatok