Index Vakbarát Hírportál

Alattomos módon próbálják megölni a kutyákat Miskolcon

2024. március 10., vasárnap 10:24

Szöges virsliket szórtak szét egy miskolci parkban, hogy így tegyék el láb alól az arra járó kutyákat. A polgárőrség folyamatosan járőrözik a környéken, miután egy gazdi jelentette nekik az esetet. A hatóságok felhívják a névtelen tettesek figyelmét, hogy az állatkínzás súlyos bűncselekmény.

Veszélyben lehetnek a kutyák Miskolcon, miután egy helyi nő kutyasétáltatás közben szöggel átszúrt virsliket talált egy parkban még februárban. A nő az RTL-nek elmondta, hat vagy hét darab, szöggel átszúrt virslit talált szétdobálva a fűben.

A híradónak nyilatkozó kutyások azt mondják, jobban figyelnek sétáltatáskor. A polgárőrség pedig folyamatosan járőrözik.

Az RTL-nek egy állatorvos is megszólalt, aki szerint a csalétek rendkívül veszélyes az állatokra nézve, ugyanis a szögek súlyos sérüléseket okozhatnak a gyomorban és a belekben. Mihalov Kovács Eszter azt mondta: ha egy kutya megette a szöges ételt, azonnal meg kell műteni, különben elpusztul.

Nem ez az első alkalom, hogy szöges csalétkekkel próbálják megölni a kutyákat. Mint arról korábban az Index is beszámolt, tavaly nyáron a budapesti Péterhalmi erdőben is csavarral tűzdelt tepertőket szórtak szét, korábban pedig szöges kolbászfalatkákat rejtettek el a környéken.

Rovatok