Index Vakbarát Hírportál

Helyreállt a vízszolgáltatás Szentendre nagy részén

2024. március 10., vasárnap 07:38

A szombati Sziget utcai csőtörésen a szakemberek egész nap dolgoztak, hogy estére helyre tudják állítani az ivóvíz-szolgáltatást Szentendrén. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közleménye szerint ez a város legnagyobb részén sikerült is.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Szentendre jelentős részén megszűnt a vízszolgáltatás, mert mint későbbi közleményében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) elmondta, egy „Sziget utcai nagy átmérőjű ivóvízvezetéken csőtörés keletkezett”.

A szakemberek szinte egész nap dolgoztak a problémán, addig a 11-es főút–Paprikabíró utcánál ideiglenes lajt kihelyezésével biztosították az ivóvizet a lakosság számára.

Szombat estére állt helyre a szolgáltatás Szentendre nagy részén – közölte újabb bejegyzésében a DMRV Zrt., amelyet a TV Szentendre – mint ahogy korábban a problémát is – tett közzé Facebook-oldalán. 

Nem ez volt az első eset, hogy a budapesti agglomeráció ivóvíz-gondokkal küzd, 2023 nyarán és decemberében is korlátozások voltak vagy éppen napokra nem volt vezetékes víz Érd, Törökbálint, Diósd, Pusztazámór és Sóskút bizonyos részein. 

Rovatok