Index Vakbarát Hírportál

A BRFK büntető eljárás keretében vizsgálja K. Endre videóra vett lépését

2024. március 11., hétfő 16:59

Ungár Péter, az LMP társelnöke írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, és arról kérdezte, hogy milyen eljárási cselekményeket foganatosít a nyomozó hatóság K. Endre napvilágra került ügyében. Az országgyűlési képviselő azt is elárulta, hogy már feljelentést tett az ügyben. A BRFK már hivatalból nyomozást is indított, a felvételt büntető eljárás keretében vizsgálja.

Mint arról az Index is beszámolt, vasárnap az RTL rejtett kamerás felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyeken K. Endre újabb hamis nyilatkozatra próbálja rávenni a bicskei gyermekotthon egyik áldozatát.

A rendőrség hétfő reggel azt közölte, hogy

A FELJELENTÉS TARTALMÁT ÉS A RIPORTBAN ELHANGZOTTAKAT IS VIZSGÁLJÁK.

rendőrség hétfő délután azt is közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból nyomozást rendelt el a felvételt miatt, amin, mint fogalmaznak, „egy férfi arra próbálta rábírni a korábban már jogerősen lezárt ügyében tanúként kihallgatott fiatalembert, hogy változtassa meg az ügyben tett vallomását”.

A közzétett felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntető eljárás keretében vizsgálja.

Kérdés a legfőbb ügyészhez

Ungár Péter, az LMP társelnöke hétfőn a Polt Péter legfőbb ügyészhez intézett írásbeli kérdésében azt írta: nem világos, hogy K. Endre mire kívánta volna felhasználni a hamis nyilatkozatokat.

A rejtett kamerás felvételen úgy fogalmaz, hogy az élethelyzetét akarta volna vele megkönnyíteni. Ezalatt vélhetően a társadalmi megítélését értette. Nem világos, hogy a hamis nyilatkozatot kizárólag a médiában akarta volna felhasználni, vagy egy esetleges perújítás érdekében egy jövőbeni büntetőeljárásban

– fogalmazott az LMP társelnöke.

Hozzátette, hogy K. Endrének mi volt a szándéka, ennek tisztázása a nyomozó hatóság feladata, és azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, milyen eljárási cselekményeket foganatosít a  hatóság K. Endre napvilágra került ügyében.

Ungár Péter a közösségi oldalán az is elmondta, hogy az ügyben már meg is tette a feljelentést.

Mint megírtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint egy magánszemély feljelentést tett náluk, miután megnézte az RTL Házon kívül című műsorának riportját, amelyből kiderült, hogy K. Endre, a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt lakóját arról próbálta meggyőzni, hogy változtassa meg a rá vonatkozó vallomását. vizsgálja.

Rovatok