Március 9-én a délelőtti órákban lángra kapott a visegrádi Hotel Silvanus tetőszerkezete, és a szálloda legfelső, negyedik emelete teljesen leégett. A katasztrófa szerencsére nem járt személyi sérüléssel, mostanra pedig az oltási munkálatok is befejeződtek – a szálloda környékén azonban továbbra is hemzsegnek a Katasztrófavédelem munkatársai. Pintér Róberttel, a Silvanus Hotel ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a helyszínen.
Kigyulladt, és teljes terjedelmében égett a visegrádi Hotel Silvanus negyedik szintje szombat délelőtt. A tűz mintegy 200-300 négyzetméteres részt érintett a hotelen belül, a létesítményből pedig több mint 200 embert kellett evakuálni – csodával határos módon azonban senki sem sérült meg. Ami még nagyobb csoda, hogy két nappal a katasztrófa után már el is kezdődött a szálloda helyreállítása – persze egyelőre csak kis léptekben, ám Pintér Róbert, a Hotel Silvanus igazgatója reménykedik, szerinte hónapokon belül teljesen megújulva nyithatja meg kapuit a létesítmény.
Az Indexet hétfő délelőtt fogadta Pintér Róbert a tragédia helyszínen. A Hotel Silvanus igazgatója lapunknak elmondta, hogyan értesült arról, hogy kigyulladt az épület.
Egy lentebbi szinten pihenő vendég vette észre az ablakán keresztül, hogy erősen füstöl a tető, akkor azonban már percek óta éghetett az épület. Mivel én is a helyszínen voltam, az elsők között értesültem a történtekről, nem sokkal később azonban már az épület belsejében is érezhető volt a füst, megszólaltak a tűzjelzők. A napokban olyat is lehetett olvasni, hogy idegenkezűség állhat a háttérben, ezt azonban teljességgel kizártnak tartom, ilyenről szó sincs, vélhetően egy elektronikai berendezés meghibásodása okozhatta a tüzet
– magyarázta Pintér, később hozzátéve, hogy a tűzjelzők riasztása után másodpercek alatt zajlottak az események. Elmondása szerint a vendégek – akiknek jelentős része a reggeli miatt még lent tartózkodott a földszinti bárban – nagyon jól kezelték a helyzetet, és mindenben közreműködőek voltak.
Szállodákban gyakran előfordul, hogy megszólal a tűzjelző, ha a konyhán kicsit jobban megpirítják az ételt, vagy az egyik szobában a tiltások ellenére valaki rágyújt egy cigire – most azonban mindenki számára egyértelmű volt, hogy tényleg gond van. Láttuk a füstöt, tudtuk, hogy tűz van, ezért kellő komolysággal álltunk a helyzethez, úgy, ahogy a vendégek is
– fogalmazott. Pintér kiemelte azt is, hogy percek alatt sikerült evakuálni a szállodában lévőket, akiket egy néhány méterrel távolabb lévő, az ilyen vészhelyzetek esetére kijelölt helyre csoportosítottak.
Az első tűzoltóegység a bejelentés után 7-8 perc alatt érkezett meg, felmérték a lehetőségeiket, és azonnal neki is kezdtek az oltásnak – ezek után csatlakozott hozzájuk a többi egység. Az oltás több órán keresztül tartott, a lángok ugyanis délelőtt 10 és 11 óra magasságában jelentősen terjedni kezdtek. Az erős szél miatt a tűz végigtarolt a szálloda tetejének egészén, érintve a negyedik emeletet, majd tovább terjedve a dunai oldalon néhol átcsapott a harmadik emeletre is – tudtuk meg az igazgatótól.
Súlyosan sérült az étterem teteje és néhány terasz is, egyéb tűzkár a lentebbi emeleteken azonban nem történt, az ázásból adódóan viszont rengeteg a vízkár, és a lehulló törmelékek is számos dolgot tönkretettek
– fogalmazott. Arra kérdésünkre, hogy számszerűsítve mekkora összegű a kár, Pintér nem szeretett volna válaszolni – annyit mondott, hogy egyelőre ezt még nem tudják megítélni.
Egy ekkora épületnél nyilvánvalóan nagy a kár, ezt éppen most állapítja meg a tűzvizsgálat. Ezek után következnek a tárgyalások a biztosítóval, pontos összeget csak ezek lezajlása után fogunk tudni közölni
– magyarázta.
Az újraépítés gyakorlatilag már vasárnap reggel elindult, megjelent a teljes személyzet, akik elkezdték összetakarítani az oltás utáni maradványokat. A Katasztrófavédelem is átadta a földszinti termeket, így az étteremben, illetve a konyhában már nekikezdhettek a felújítási munkálatoknak – az újranyitás azonban még messze van.
Az újranyitással kapcsolatban határozott terveink vannak, erre a jelenlegi álláspont alapján fél évet szeretnénk szánni. Teljesen megújítanánk a szállodát, hogy fényesebben nyithasson újra, mint valaha. A fél év persze lehet négy és hét-nyolc hónap is, mégis ez az az intervallum, amit kivitelezhetőnek tartunk. A legfontosabb viszont, hogy megtartsuk a dolgozókat. Felajánlottuk, hogy aki akar, az elmehet, de senki sem akart, sőt régebbi dolgozók is jelentkeztek, hogy szívesen visszajönnének
– mesélte Pintér, hozzátéve: ő maga is tanulóból lett szállodaigazgató, ahogy kollégái jelentős része is hosszú évek óta a Hotel Silvanus munkatársa, így a létesítmény a szívügyük.
Ez egy olyan dolog, amit mi ingyen is csinálnánk
– fogalmazott.
Az előre lefoglalt szállásokkal kapcsolatban három megoldást találtak ki: amennyiben valaki mindenképp Visegrádon szeretne pihenni, azt átfoglalják egy másik szállodába, de azt is felajánlották a vendégeiknek, hogy az őszi újranyitáskor biztosítsanak számukra szobát; akinek pedig egyik feltétel sem megfelelő, azoknak visszafizetik a befizetett előleget. Azok, akik a tragédia idején a szállodában tartózkodtak javarészt a fővárosban kaptak szállást, voltak azonban, akik úgy döntöttek, hogy megszakítják a pihenésüket – őket az újranyitáskor várja vissza a Hotel Silvanus.
(Borítókép: Pintér Róbert, a Hotel Silvanus igazgatója, 2024. március 11-én. Fotó: Németh Kata / Index)