Index Vakbarát Hírportál

A bicskei áldozatok volt ügyvédje szerint K. Endre megúszhatja a jogi felelősségre vonást

2024. március 11., hétfő 21:10

Megúszhatja K. Endre, a bicskei gyermekotthon kegyelemben részesített volt igazgatóhelyettese, hogy az egyik áldozatot arra próbálta rávenni, hogy videóra mondja: a volt igazgatóhelyettesnek nincs semmi köze a gyermekotthonban történtekhez.

Mint arról az Index is beszámolt, vasárnap az RTL rejtett kamerás felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyeken K. Endre újabb hamis nyilatkozatra próbálja rávenni a bicskei gyermekotthon egyik áldozatát.

Most az RTL Híradónak a bicskei áldozatok egykori ügyvédje elmondta, szerinte nem lesz jogi következménye a történteknek, mivel amit K. Endre tett, nem számít bűncselekménynek Magyarországon.

Szerintem semmilyen következménye nem tud lenni. Hiszen ez egy hamis tanúzásra felbujtásnak az előkészülete körülbelül. És az előkészület ebben a bűncselekményfajtában nem büntethető

– mondta Gál András. Hozzátette, hogy abban az esetben beszélhetnénk bűncselekményről, ha a felvételeket egy perújrafelvételben is használnák.

Egyetlen egy tanúnak a másmilyen vallomása miatt nem hiszem, hogy egy perújításban felülmérlegelné a bíróság a korábbi ítéletet

– jegyezte meg az ügyvéd.

Nyomoz a rendőrség a felvétel miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint egy magánszemély feljelentést tett náluk, miután megnézte az RTL Házon kívül című műsorának riportját. A Telex kérdésére a rendőrség hétfő reggel közölte, hogy

A FELJELENTÉS TARTALMÁT ÉS A RIPORTBAN ELHANGZOTTAKAT IS VIZSGÁLJÁK.

rendőrség hétfő délután azt is közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból nyomozást rendelt el a felvételt miatt, amelyen, mint fogalmaznak, „egy férfi arra próbálta rábírni a korábban már jogerősen lezárt ügyében tanúként kihallgatott fiatalembert, hogy változtassa meg az ügyben tett vallomását”.

A közzétett felvételt a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Kérdés a legfőbb ügyészhez

Ungár Péter, az LMP társelnöke hétfőn a Polt Péter legfőbb ügyészhez intézett írásbeli kérdésében azt írta: nem világos, hogy K. Endre mire kívánta volna felhasználni a hamis nyilatkozatokat.

A rejtett kamerás felvételen úgy fogalmaz, hogy az élethelyzetét akarta volna vele megkönnyíteni. Ezalatt vélhetően a társadalmi megítélését értette. Nem világos, hogy a hamis nyilatkozatot kizárólag a médiában akarta volna felhasználni, vagy egy esetleges perújítás érdekében egy jövőbeni büntetőeljárásban

– fogalmazott az LMP társelnöke.

Hozzátette, hogy K. Endrének mi volt a szándéka, ennek tisztázása a nyomozó hatóság feladata, és azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, milyen eljárási cselekményeket foganatosít a hatóság K. Endre napvilágra került ügyében. Ungár Péter a közösségi oldalán az is elmondta, hogy az ügyben már meg is tette a feljelentést.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok