Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes: Karácsony Gergely veszíteni fog, ha a Fidesz beáll Vitézy mögé

2024. március 11., hétfő 05:44

Veszíteni fog Karácsony Gergely, ha a Fidesz is beáll Vitézy Dávid mögé – mondja Kunhalmi Ágnes egy interjúban. Véleménye szerint semmilyen érdemi együttműködés nincs az ellenzéki pártok között, és ezen a kegyelmi ügy sem változtatott. Az MSZP társelnöke úgy véli, hogy egyre nagyobb sárkupacot dobálnak egymásra a pártok, és azt sem hallották meg, ami a Hősök terén történt, a civilek tüntetésén.

A Szabad Európa Címlap című podcast műsorának vendége Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke volt. Benyó Rita, a műsor házigazdája rögtön a tárgyra tért azzal a kérdésével: mit profitált a kegyelmi ügyből az ellenzék, illetve profitált-e?

Kunhalmi Ágnes nem kertelt válaszában, azt reagálta: „Egyelőre nem tudták hasznukra fordítani a kegyelmi ügy körül kialakult botrányt, merthogy nincs az az alternatíva az ellenzéki oldalon, ami megmozdítaná a bizonytalanokat, illetve a kiábrándult fideszeseket is afelé vinné, hogy ne maradjanak ott a Fidesznél, vagy változás történjen.”

Hozzátette, hogy az MSZP nagyon régóta mondja azt, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszerben tartósan együtt kellene működnie az ellenzéki pártoknak ahhoz, hogy egy valós alternatívát hozzanak létre és nemcsak egy-egy országgyűlési választásra kell összefogniuk, hanem két választás között is alternatívát kellene nyújtaniuk.

Most vagyunk a két választás között, tehát együtt kellene a pártoknak indulni az MSZP szerint az európai parlamenti és az önkormányzati választáson is.

Kunhalmi annak a meglátásának adott hangot, hogy ha ellenzéki oldalon továbbra is a sárdobálás, versengés, viták folynak, és már nem is azzal foglalkoznak, hogy mi van Orbánnal, hanem egymást akarják legyőzni az ellenzéki oldalon, akkor 2026-os választás is „rámehet”.

Nem tudták kihasználni a kegyelmi botrányt

Hozzátette, hogy a kegyelmi botrányból sem tudott az ellenzék politikai hasznot húzni, mivel „szanaszét vagyunk, mindenki külön reagál, nincsenek összetolva sem az erőforrásaink, sem a gondolataink”. Így történhetett meg, hogy mire az ellenzék és a civilek „kapcsoltak”, addigra Orbán Viktor miniszterelnök már előállt a kegyelmi ügy kapcsán egy alkotmánymódosítási tervvel.

Azért azt ne felejtsük el, hogy Orbán az évértékelőjében azt mondta, hogy a legerősebb rendszerben is, a legerősebb politikus is megverhető, mert mindegyik csak egyetlenegy ütésre van a padlótól

– emlékeztetett a társelnök aláhúzva azon gondolatát: „Hát miért nem húzunk be Orbánnak akkor, ha ő maga ismeri el, hogy a legerősebb rendszerben is csak egy ütésre van. Most kellene az első ütést bevinni az EP-n és az önkormányzatin, hogy '26-ra valóban ott legyünk a versenypályán. Ez megcsinálható.”

Kunhalmi Ágnes úgy véli, hogy kezd szétszakadni az ellenzéki szavazótábor, de van olyan ellenzéki politikus, például Karácsony Gergely főpolgármester, akinek meghallják a szavát. 

Gyurcsány az olyan, amilyen. Egy volt miniszterelnöknek mindig hangosabb lesz a hangja, mindig joga lesz arról beszélni, hogy egyébként ő mit gondol

– említette meg Gyurcsány Ferenc karakterét is Kunhalmi.

Az MSZP társelnöke úgy fogalmazott: „A Fidesz kitakarította a gyermekvédelmiseket, kialakított egy függőségi viszonyrendszeren alapuló mechanizmust, és társadalmi viszonyrendszert hozott létre, aminek a lényege morálisan és erkölcsileg az, hogy itt a náladnál feljebbvalótól akkor is el kell tűrnöd az abuzálást, ha történetesen ez pedofília. Akkor is el kell tűrnöd a központból kinevezett igazgatónak a munkaügyi bántalmazását, ha pedagógus vagy, mert egy központosított rendszer van Magyarországon.”

Én azt gondolom, hogy nekünk azokkal a szavazókkal van dolgunk, akiknek mi tudunk ajánlatot adni. Szerintem a megoldás ma nem Magyar Péter. (...) ha a szavazóbázisokat megnézem, ha a receptet megnézem, ami le tudná váltani Orbánt, először megszorítani, majd leváltani, abba nekem Magyar Péter nem fér bele

– mondta Kunhalmi.

Az MSZP hol fölülről, hol alulról nyaldossa az 5 százalékot

Az interjúban kitértek arra is, hogy

Arra a kérdésre, hogy mekkora veszélyt jelenthet Karácsony Gergelyre, ha elindul Vitézy Dávid, amit most már hónapok óta lebegtet, és gyakorlatilag mindenki készpénznek veszi, hogy egyszer csak bejelenti az indulását, Kunhalmi Ágnes azt mondta:

Többféle verzió van, hogyha Karácsony Gergelyre ráindul Vitézy, és ráindul a Fidesz is, akkor is más eredmény jön ki, de ha mondjuk a Fidesz támogatja Vitézyt, mert úgy dönt, hogy a végén abban látja a szakértőben most a Fidesz újdonsült politikáját, akkor el fogja veszíteni. 

Kunhalmi Ágnes annak a meglátásának adott hangot, hogy Karácsony Gergely támogatottsága növekedni tudott az elmúlt időszakban, tehát ő a budapesti bizonytalanokból tudott szavazatot szerezni. Az ellenzéki politikus azt ígérte, hogy az MSZP-sek mindent meg fognak tenni azért, hogy Karácsony talpon tudjon maradni, mert semmiképpen sem lenne jó, hogyha visszavenné a Fidesz a várost.

Rovatok