Index Vakbarát Hírportál

„Ócska hazugság ez az egész” – Sebestyén Júlia férje is reagált a felesége elleni bántalmazási vádra

2024. március 11., hétfő 16:25

Az Európa-bajnok műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése gyanújával indult eljárás. Ugyan férje, Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi frakcióvezetője hazugságnak nevezte a felesége ellen felhozott bántalmazási vádakat, átadta másnak a polgármester-jelöltséget.

„Ócska hazugság ez az egész, nincs kétségem afelől, hogy megszüntetik a nyomozást” – mondta Gór Csaba fideszes politikus, a kormánypártok II. kerületi frakcióvezetője a 24.hu-nak felesége, az Európa-bajnok műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése gyanújával indult eljárásról.

Időközben Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi önkormányzati frakcióvezetője és az egyik budai választókerület elnöke lemondott a polgármester-jelöltségéről Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó javára.

Gór Csaba azt mondja, a visszalépése nincs összefüggésben azzal, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) a gyermekvédelmi hatósághoz fordult, egyúttal rendőrségi bejelentést is tett amiatt, hogy Sebestyén Júlia több tanítványa és a szüleik panasszal éltek. 

Egyes szülők szerint a versenyzőként Európa-bajnok edző lelkileg gyötri gyermekeiket, míg egyes versenyzőkkel szemben kirekesztő.

2023 májusában számoltunk be arról, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség – amelynek a fideszes országgyűlési képviselő, Kósa Lajos az elnöke – fegyelmi eljárást indított Sebestyén Júlia edzővel szemben, miután szülők egy csoportja szerint az Európa-bajnok lelkileg és fizikailag is bántalmazta a gyermekeiket.

Az egyik bántalmazott korcsolyázó részletesen beszélt az Indexnek az őt ért sérelmekről. Természetesen Sebestyén Júliát is megkerestük, aki készséggel állt rendelkezésre, és úgy fogalmazott: áll a vizsgálatok elé, nincs takargatnivalója.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok