Index Vakbarát Hírportál

Csaknem hétezer idős ember életét mentette meg a gondosóra

2024. március 12., kedd 18:29

A gondosóra szolgáltatás az elindítása óta csaknem hétezer életet mentettek meg, a diszpécserek pedig naponta átlagosan kétezer riasztást fogadnak az eszközökről – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Nyitrai Zsolt a Miniszterelnöki Kabinetiroda nevében írt alá együttműködési megállapodást az Országos Polgárőr Szövetséggel (OPSZ), majd hangsúlyozta „a polgárőröknek is köszönhetően Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa".

A Belügyminisztérium és a Miniszerelnöki Kabinetiroda folyamatos anyagi támogatásban részesíti az OPSZ-t, amely mára már köztestületté vált. A politikus elmondta, hogy modern eszközökkel, gépkocsikkal, drónokkal támogatják a szervezet mindennapi munkáját – adta hírül az MTI.

A miniszterelnök főtanácsadója megköszönte, hogy a polgárőrök eddig is részt vettek a gondosóra népszerűsítésében és eljuttatásában az idős emberekhez.

A gondosóra szolgáltatás az elindítása óta csaknem hétezer életet mentettek meg.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a kormány számára fontos, hogy gondoskodjon a nyugdíjasok biztonságáról, ezért indították el az Európában egyedülálló Gondosóra programot. Az ingyenesen igényelhető és havidíjmentes szolgáltatást, minden 65 év feletti kérhet, aki szeretné, hogy a nap 24 órájában biztonságban legyen.

A gondosórára regisztráltak száma már csaknem 600 ezer. A száz főt alkalmazó diszpécserközpontba a napi, átlagosan kétezer hívást már tematizálni kell, a polgárőrök segítségére a veszély jellegétől függően van szükség.

Az együttműködési megállapodás aláírói Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, Túrós András az OPSZ elnöke, valamint Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Rovatok