Index Vakbarát Hírportál

Drágulnak a húsvéti csokinyuszik

2024. március 12., kedd 06:31

Tizenöt százalékkal drágultak átlagosan idén a húsvéti csokoládéfigurák – derült ki a Tények riportjából. Eközben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Édességgyártók Szövetsége közölte, hogy még mindig slágerterméknek számít a húsvéti édesség.

Mint a riportban elhangzott, a boltokban már március elején megjelentek a csokifigurák, és már veszik is ezeket a vásárlók (akárcsak az alapanyagokat a süteményekhez). 

A csokoládéfiguráknál azért egy 10-15 százalékos drágulás mindenképpen megfigyelhető a tavalyhoz képest

– mondta Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója. 

Hozzátette: a legtöbben a minőségi csokoládékat keresik, és ha drágább, akkor inkább kevesebbet vásárolnak. Mint mondta,

a tejbevonómasszával készült, gyengébb minőségű csokifigurák mostanra már eladhatatlanná váltak,

és egyre több vásárló nézi meg a csomagoláson azt, hogy mekkora a csokinyuszi kakaótartalma. 

A Tények riportjában röviden arra is kitértek, hogy a kereskedők szerint a sonkát és tojást – a csokikkal ellentétben – az ünnep előtti másfél hétben veszik meg a legtöbben.

Slágertermékek

Változatlanul a csokinyúl és a csokitojás a húsvéti édességpiac slágertermékei, a forgalom pedig várhatóan a korábbi évek szintjén alakul – ezt már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Édességgyártók Szövetsége hétfőn ismertette az MTI-vel.

A kamara és a szövetség közös piaci körképe szerint 2024-ben is rendkívül széles kínálatból válogathatnak a húsvéti édességet kereső vásárlók. Kiemelték, hogy a korábbi néhány évben – a 2020-as koronavírus-járvány elejét kivéve – stabil volt az ünnepi édességforgalom,

ezért a NAK és a szövetség szerint az idén is kedvező szezonban bízhatnak a magyarországi gyártók.

Hozzátették, hogy a növekvő árak miatt ugyan általánosan kevesebb édességet vásárolnak a magyarok, de remélhetőleg ez a tendencia a húsvéti vásárlásokat nem érinti, így a múlt években megszokott forgalom várható.

A gyártók várakozásai szerint az ár-érték arány az idén minden eddiginél jobban befolyásolja majd a keresletet. Remélhetőleg a vásárlók továbbra is a minőségre szavaznak, így a kakaómasszából készült termékek helyett a valódi csokoládét választják a legtöbben  olvasható a kamara és a szövetség közös közleményében.

Rovatok