Index Vakbarát Hírportál

Mazsihisz-elnök: Nagyra értékeljük a magyar vezetők Izrael és a zsidóság felé tett gesztusait

2024. március 12., kedd 13:19

Nagyra értékeljük a hazai vezetők Izrael és a zsidóság felé tett gesztusait – mondta Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke egy keddi sajtótájékoztatón.

Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, illetve Frölich Róbert országos főrabbi kedden sajtótájékoztatót tartott, amelyről a Mandiner tudósított. Az eseményen a Mazsihisz elnöke beszámolt az Izraelben tett látogatásukról; a múlt héten ötnapos látogatáson járt Izraelben, ahol

megbeszélést folytatott az izraeli politikai élet számos szereplőjével.

Tárgyalt Beni Ganzcal és Gideon Szaárral, a hadikabinet két miniszterével is. „A Hamász és Izrael között zajló háborús események már hónapok óta tartanak, és nem látni, mikor lesz vége. Ez a konfliktus nem csupán helyi nézeteltérésekről szól, hanem a zsidó-keresztény kultúra eltörlésére irányul” – fogalmazott Grósz Andor, majd úgy folytatta, hogy odakint azt tapasztalta, hogy tisztelik Magyarországot, és hálásak a magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a konfliktus kirobbanása óta tesz.

Adományt is gyűjtöttek

Mint azt ismertette, a 132 túsz közül 30-35 ember valószínűleg már nem él. „Ezenkívül vannak olyan emberek, akik nem a Hamász fogságában vannak, hanem más terrorszervezetek – például az Iszlám Állam fogságában –, de ami a legmegdöbbentőbb, magánszemélyek is tartanak fogva izraeli túszokat.” Nagyjából 15 ezerre tehető a sérültek, illetve a megcsonkítottak száma.

Aláhúzta, a nyugati fősodor kritika nélkül veszi át a Hamásztól származó ellenőrizetlen adatokat.

„Az, hogy ártatlan emberek halnak meg, tragédia. Ezt orvosként is mondhatom. Nincs értelme a számháborúnak, hiszen egyetlen emberélet is szörnyű veszteség. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nem Izrael kezdte a háborút, akik ezt elindították, számolniuk kellett ezzel” – majd arra is kitért, hogy ellátogatott a gázai határ melletti Beeri kibucba, és kifejezte együttérzését az egyik legtöbbet szenvedett közösséggel, amelyet korábban már többféleképpen is támogatott a magyar zsidó szervezet.

Beeriben átadta a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség gyűjtéséből befolyt adományt.

A magyar zsidóság jelenlegi helyzetéről úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a zsidók jelenleg békében élnek a kormány zéró toleranciájának köszönhetően, amely nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. „Nagyra értékeljük a hazai vezetők Izrael és a zsidóság felé tett gesztusait. Van most a világban egy rasszista, antiszemita hullám, ami hála Istennek még nem érte el Magyarországot, de a környező európai országokban már sorra történnek atrocitások” – összegezte Grósz Andor.

Rovatok