Index Vakbarát Hírportál

Lesz Békemenet március 15-én, de csak lelki értelemben

2024. március 13., szerda 10:40

Klasszikus Békemenetet nem tartanak március 15-én, de egy Facebook-esemény szerint „lelki Békemenet” lesz a nemzeti ünnepen.

„A Békemenet mi vagyunk! A miniszterelnök március 15-i beszédét követően »lelki Békemenetet« tartunk a Polgári Mulatóban az Astoriánál” – olvasható egy Facebook-esemény leírásában.

Orbán Viktor 10:30-tól mond ünnepi beszédet a Nemzeti Múzeumnál, a Polgári Mulatóba 10-től várják a vendégeket, ahol élő közvetítés lesz, majd „11:45-től ünnepi Sajtóklub keretében elemzi a miniszterelnök mondanivalóját a jobboldali sajtó kemény magja: Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Kohán Mátyás”. Jegyet majd a helyszínen lehet vásárolni.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) kuratóriumának elnöke korábban azt közölte, hogy „március 15-én nem tervezünk Békemenetet, célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt”.

Rovatok