Index Vakbarát Hírportál

Medián: A Magyar Pétert ismerők 13 százaléka szavazna is rá

2024. március 13., szerda 12:57

A Medián legfrissebb kutatása szerint a kegyelmi ügy után sem csökkent a kormánypártra szavazók abszolút száma, viszont növekedett az aktivitás.

A Medián március 6–9. között készített kutatást 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. Az adatok alapján március elejére változott a hangulat az országban, a januári visszaesés – 48 százalék – után újra többségben – 55 százalék – vannak azok, akik kormányváltást szeretnének. 

Ezzel párhuzamosan a politikai tájékozódás és az aktivitás erősödése is látható: a politika iránt „nagyon” vagy „közepesen” érdeklődők aránya ritkán éri el a 60 százalékot, de most 67 százalék – olvasható a HVG360-on megjelent kutatásban.

A Fidesz–KDNP a teljes szavazókorú népességben ugyanakkora támogatással rendelkezik, mint legutóbb, de az aktivitás általános növekedése miatt a választani tudó biztos szavazók körében 53-ról 46 százalékra esett vissza.

A többi párt közül leginkább a Kétfarkú Kutya Párt (3 százalékponttal), valamint a Demokratikus Koalíció (2 százalékponttal) erősödött.

A Medián számsora alapján a választani tudó biztos szavazóknál a következő pártok lépnék át az 5 százalékos parlamenti küszöböt: Fidesz–KDNP (46 százalék), Demokratikus Koalíció (12 százalék), Magyar Kétfarkú Kutya Párt (11 százalék), Mi Hazánk Mozgalom (8 százalék), Momentum (8 százalék). Ebben a kategóriában a Jobbik – Konzervatívokat, a Második Reformkort, valamint a Mindenki Magyarországát is 3 százalékra mérték. 2 százalékon áll a Nép Pártján, miközben az MSZP, az LMP és a Párbeszéd is 1 százalékra képes. A „nem tudja, nem szavaz” kategória 29 százalékot tesz ki.

Az önkormányzati választások időpontjához közeledve itt írtunk arról, hogy esetleges újrázása után veszélybe kerülhet-e a Karácsony Gergely mögötti közgyűlési többség.

A kegyelmi ügy és Magyar Péter

A kutatás szerint a kegyelmi botrányról a lakosság 97 százaléka hallott, közel kétharmad azok aránya, akik a miniszterelnök felelősségének felvetését is indokoltnak tartják. A kormánypárti szavazók közül minden ötödik is ezt gondolja.

Az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás ismertsége egyelőre 36 százalékon áll, további 10 százalék hiányosan tudta megnevezni az államfőt. Varga Judit volt férjéről viszont a megkérdezettek 68 százaléka hallott, közülük 13 százalék biztosan vagy valószínűleg szavazna egy olyan pártra, amit Magyar Péter alapított, 45 százalékuk biztosan nem.

Rovatok