Index Vakbarát Hírportál

Fontos tisztségéről mondott le Balog Zoltán

2024. március 14., csütörtök 12:35

Balog Zoltán református püspök februárban jelentette be, hogy lemond lelkészi elnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy szerepe volt a botrányos kegyelmi döntésben. Kiderült, az emberi erőforrások korábbi minisztere egy nappal később a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöki posztjáról is lemondott, míg püspöki tisztségét továbbra is megtartaná.

Mint arról korábban beszámoltunk, közvetlenül Novák Katalin volt köztársasági elnök lemondása után Balog Zoltán, az emberi erőforrások korábbi minisztere került reflektorfénybe, aki püspökként és lelkészi elnökként tevékenykedett.

Balog Zoltán elismerte, hibázott, és szerepe volt a kegyelmi döntésben, ezért lelkészi elnökként lemondott, viszont a püspöki tisztjéről nem. Tovább fokozta a feszültséget, hogy a volt miniszter szerint nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.

A református püspök március 9-én a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok találkozóján kifejtette, hogy a közéleti-politikai megközelítés nem ugyanaz, mint a lelki megközelítés. Szerinte nincs arra lehetőségük, hogy kivonuljanak a közéletből. Kifejtette, zsinati elnöki tisztségéről csak azért mondott le, hogy elejét vegye az egységbontó törekvéseknek.

BALOG ZOLTÁN VÉGÜL A KIS VIRTUÓZOK ALAPÍTVÁNY TISZTELETBELI ELNÖKI POSZTJÁRÓL IS LEMONDOTT.

A szervezet a nehéz sorsú, kiemelkedő zenei tehetségek segítésére szerveződő közösségként jött létre.

Népszava információját Peller Mariann, az alapítvány alapító alelnöke is megerősítette. A lemondás indoklására nem tértek ki, azonban kiderült, hogy a tiszteletbeli elnöki posztját február 17-én adta vissza, egy nappal azután, hogy a zsinati elnöki tisztségéről lemondott. 

A lap szerette volna megtudni Balog Zoltántól, hogy pontosan milyen tisztségeiről mondott le, de a kérdésre nem válaszolt. 

Az ellenzéki politikusok, köztük a Demokratikus Koalíció alelnöke is arra szólította fel Balog Zoltánt, hogy azonnal mondjon le minden egyházi pozíciójáról. A püspök korábbi nyilatkozatai szerint erre nem sok esély van, emellett a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítványnak továbbra is kuratóriumi elnöke maradt.

Rovatok