Index Vakbarát Hírportál

Egy friss kutatás szerint ebben is különböznek a magyar férfiak és nők

2024. március 15., péntek 09:59

Továbbra is az otthonunk az életünk legbiztosabb pontja, derült ki a Generali friss reprezentatív kutatásából, amely a magyarok lakhatási helyzetét és az otthonukhoz fűződő viszonyát térképezte fel.

A válaszadók visszajelzéseiből az derült ki, hogy a hazai lakosság négyötöde saját tulajdonú ingatlanban él. Bérelt lakásban vagy házban a megkérdezettek mindössze 16 százaléka tölti a mindennapokat, köztük döntő többségben vannak a budapestiek és a 40 év alattiak.

Érdekesség, hogy a válaszadók 32 százaléka saját bevallása szerint szinte mindig otthon tartózkodik, közel felük (47 százalék) pedig főként csak dolgozni jár el, egyébként napi 10–14 órát tölt a négy fal között – ez annak is betudható, hogy a Covid-járvány következményeként egyre többen dolgoznak távmunkában.

A magyarok közel negyede (22 százalék) úgy nyilatkozott, hogy az otthonát tartja a legféltettebb kincsének.

Ami a beltér átalakítását illeti, a kutatásban megkérdezett magyarok elsősorban a kényelmi szempontokat (60 százalék) veszik figyelembe otthonuk berendezése során, de fontos a praktikum (38 százalék), és sokan részesítik előnyben az egyszerű, letisztult stílust (36 százalék).

A friss felmérésből az is kiolvasható, hogy a fenntarthatóság és az energiatakarékosság is egyre fontosabb szempont lesz a jövőben a magyarok számára.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a nők a családi emlékeiket, a férfiak pedig az elektronikai eszközöket féltik inkább a károktól.

Ékszereket a válaszadók 5 százaléka, a drágább bútordarabokat 3 százalék, értékes műtárgyakat pedig mindössze 2 százalék félt leginkább, írta a Generali.

Rovatok