Index Vakbarát Hírportál

Lány kollégium közelében fogták el a szatírt

2024. március 15., péntek 15:12

A nyíregyházi rendőrök elfogtak egy 44 éves férfit, aki csütörtök este egy lány kollégium közelében szeméremsértő módon viselkedett. Az elkövető hasonló jellegű bűncselekmények miatt állt körözés alatt.

Bejelentést tett a rendőrségen március 14-én éjfél körül egy nyíregyházi lány kollégium nevelője, mely szerint egy ismeretlen férfi lámpával világított be az ablakukon, miközben önkielégítést végzett – írja a police.hu.

A járőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, majd öt perccel később a kollégium közelében elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. 

A bicskei férfit előállították, és szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását

Kiderült, hogy a 44 éves gyanúsított már korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményt Nyíregyházán, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális bűncselekmény elkövetése miatt rendelte el a körözését. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok