Index Vakbarát Hírportál

Republikon: még úgy is Vitézy Dávidot támogatnák a Fidesz szavazói, ha egy ellenzéki párt jelölné

2024. március 15., péntek 06:21

A Republikon Intézet legutóbbi budapesti kutatásában azt vizsgálták, milyen támogatottsággal rendelkeznek a pártok Budapesten, hogyan alakulhat a főpolgármester-jelölti küzdelem, tekintve ha Vitézy Dávid szállna versenybe Karácsony Gergellyel.

Budapesten a Fidesz–KDNP a legnagyobb támogatottságú párt, 26 százalékkal a teljes népesség és 30 százalékkal a biztos pártválasztók körében, második helyen pedig a Demokratikus Koalíció áll 15, illetve 17 százalékkal – derült ki a Republikon Intézet legújabb kutatásából.

Az országos kutatásokkal ellentétben azonban kitűnik, hogy a Mi Hazánk helyett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerepel a harmadik helyen (12, illetve 13 százalékkal a teljes népesség, illetve a pártválasztók körében), míg a szélsőjobboldali formáció csak a hatodik a sorban, 5, illetve 6 százalékos eredménnyel.

Az MKKP-t szorosan követi a Momentum 10, illetve 12 százalékkal, rajtuk kívül viszont csak a Párbeszéd éri el a bejutási küszöböt, 6 százalékkal a teljes népesség, 7-tel a pártválasztók között.

A kutatás arra is kitért, hogy az adatok alapján úgy fest, Karácsony Gergely nagyon magabiztosan vezet Budapesten, és nem kell aggódnia sem a Fidesz jelöltje, sem Vitézy Dávid miatt.

Azt azonban hozzátették, hogy mivel csütörtökig nem lehetett tudni a Fidesz–KDNP kit indít a főpolgármesteri posztért, ezért név nélkül kérdeztünk rá a kormánypárti jelölt támogatottságára, ez pedig jó eséllyel rosszabb eredményt hozott a számára, mintha egy valódi jelölt helyzetét vizsgálták volna.

Azóta viszont már hivatalossá vált, hogy a Fidesz budapesti választmánya Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt támogatja főpolgármester-jelöltként Budapesten.

Mint írták, Karácsony Gergely 53, Vitézy Dávid 34, Grundtner András (Mi Hazánk) 9, Brenner Koloman (Jobbik) pedig 4 százalékát szerezhetné meg a fővárosi szavazatoknak.

Kiemelték, hogy Vitézy Dávid esetében még az nem biztos, hogy el fog indulni a választáson, ahogy az sem, hogy kinek a jelöltjeként, de kevésbé tűnik Karácsony valódi kihívójának, amíg senki sem hivatkozik rá jelöltként, amíg nem tűnik fel kampányeseményeken, amíg nem teszi egyértelművé, hogy ambicionálja a főpolgármesteri széket.

Mindezekkel együtt Karácsony fölénye tetemesnek mondható – tették hozzá. A kutatás szerint különösen figyelemre méltó, hogy Vitézy Dávid 12 százalékponttal gyengébb eredményre számíthatna, ha kormánypárti versenytársa is akadna, mint ha nem.

Ebből az a következtetés vonható le, hogy Vitézy nagyszámú fideszes szavazó „B opciója” volna arra az esetre, ha a kormánypártok nem indítottak volna jelöltet, és még úgyis hajlandóak volnának a volt közlekedési államtitkárt és BKK-vezért támogatni, hogy egy ellenzéki párt jelöltjeként szerepel a szavazólapon.

Rovatok