Index Vakbarát Hírportál

Követni is nehéz lesz, amit a jövő heti időjárás tartogat

2024. március 17., vasárnap 17:56

Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok, és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás napsütés ellenére. A hét második felében melegedés kezdődik, a jellemzően erősen felhős idő mellett hétvégén akár 20 fok is lehet.

Hétfőn az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és a nap is kisüt – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű. Délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, másutt nem várható csapadék. Az északi, északnyugati irányú szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, helyenként élénk lökések lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal hűvösebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6-11 fok közötti maximumokra van kilátás.

Kedden általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, főleg a középső országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 2 és plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 3 fok valószínű, kora délután 7-12 fok lesz a jellemző.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 3, plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 4, kora délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek, és a délutáni, esti óráktól szórványosan eleredhet az eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban jobbára mínusz 2 és plusz 4, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 4 és mínusz 3, kora délután 11-18 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

Hétvégére visszatér a 20 fokos meleg

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában 2-8, északkeleten mínusz 1, plusz 1, kora délután jobbára 11-18 fok valószínű.

Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, és szórványosan elered az eső, záporeső. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali 3-10 fokról 13-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-11, a maximum 11-20 fok között valószínű.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok