Az Átlátszó újságírója nem tudja, kinek kellene hinni az ügyben.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap este dühös hangvételű bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Magyar Péter, amelyben azt írta, hogy Rogán Antal és a „suttogó propaganda” azt terjeszti róla, hogy többször is megverte a volt feleségét, Varga Judit egykori igazságügyi minisztert, és rendőrt kellett hívni hozzá. Magyar szerint ezek a vádak „totálisan abszurdak”, az erről esetlegesen cikkező újságot pedig perrel fenyegette meg.
Varga Judit volt férje mindezt arra alapozza, hogy állítása szerint két hete megkereste őt egy online hírportál oknyomozó újságírója azzal, hogy beszélni szeretne vele egy titkos rendőri jelentésről, ami eljutott hozzá, és amely egy 2020. december 29-i, az egykori feleségével folytatott családi vitájuk után készült.
Azt ugyan elismerte, hogy valóban zajlott közöttük egy veszekedés, de szerinte az eset után felvett rendőri jelentés az ő megkérdezése nélkül készült el, amely tartalmának „nagy része hamis, fiktív elemekből áll”.
Szerinte az említett napon mindössze pusztán arról volt szó, hogy az egyik veszekedésük után az egykori felesége bejelentette, hogy egy általa nem ismert időszakra és helyre viszi el a közös gyerekeiket, amibe ő nem akart beleegyezni. Magyar szerint a nézeteltérésüket végül nem tudták egymás között „felnőttek módjára” elrendezni, az eljárásba bevonásra került állami testőrök pedig szerinte megakadályozták abban, hogy a gyermekeivel érintkezhessen. A jelentés szerinte úgy állítja be az esetet, mintha ő agresszívan lépett volna fel Varga Judittal és az őt védő állami testőrökkel szemben, de ilyen szerinte nem történt.
Magyar Péter úgy látja, a kormányoldal azért készülhet arra, hogy nyilvánosságra hozza róla ezt az ügyet, mert március 15-én a hívására több tízezer ember vett részt a zászlóbontó rendezvényén, amely szerinte az elmúlt 14 év „legnagyobb politikai kihívása”.
A kegyelmi ügyben való érintettsége miatt lemondott Varga Judit közéletből való távozása óta nem szólalt meg a nyilvánosságban, volt férje bejegyzése után azonban ő is posztolt a Facebook-oldalán. Varga egy sejtelmes bejegyzést tett közzé, megosztott ugyanis egy párkapcsolati erőszakról szóló kisfilmet, amelyhez annyit fűzött kommentárként:
Mindig van kiút.
Volt felesége bejegyzése láthatóan rosszul érintette Magyar Pétert, mert azonnal reagált a Facebook-oldalán a posztra. Ebben azt állította, hogy a volt feleségét zsarolják valamivel, ezért „teregeti ki a házasságuk szennyeseit”, ő azonban a jövőben sem akar ilyet tenni.
Bár Magyar azt mondta, hogy a rendőri jelentés rá nézve terhelő tartalmáról csupán a napokban értesült, amikor az őt megkereső oknyomozó újságíró segítségével bepillantást nyerhetett a titkos iratokba, már korábban is számolhatott azzal, hogy valami ehhez hasonló ügy utol fogja érni. Varga Judit volt férje ugyanis már a Telexnek adott, február végi interjújában is említést tett arról, ha belép a politikába, akkor többek között „nőverőnek” fogják titulálni.
Hont András, az Átlátszó újságírója bár nem írta le Magyar Péter és Varga Judit nevét, de legújabb Facebook-bejegyzésében az ő ügyükre célozva azt írta:
Akkor most megvárom az összes feminista élharcostól, hogy miként is volt ez a »higgy az áldozatnak«-szöveg, avagy inkább a férfinak kell hinni, aki elől a feleség a három gyermekkel ismeretlen helyre akar menekülni.
Frissítés 8.45:
Magyar Péter hétfő reggel újabb bejegyzést tett közzé a Facebookon. Ebben azt írta, hogy a „Schadl–Völner-ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara”.
Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást és bizonyítani tudom. Csütörtökön meg is teszem a Központi Nyomozó Ügyészségen
– fogalmazott a Diákhitel Központ volt vezetője.
(Borítókép: Varga Judit és Magyar Péter a madéfalvi veszedelem 259. évfordulóján tartott megemlékező misén a székelyföldi Madéfalván a Szent Anna-kápolnában, 2023. január 7-én. Fotó: Veres Nándor / MTI)