Index Vakbarát Hírportál

Újabb változás az oktatásban, több szakképzés is alapítványi-egyházi kézbe került

2024. március 18., hétfő 13:10

Nemcsak állami általános iskolák és gimnáziumok fenntartásának átvételéért jelentkeztek be egyetemi-alapítványi és egyházi fenntartók, hanem szakképzési intézményekért is. A fenntartóváltás több esetben már meg is valósult.

Az idei tanévben a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az alapítványi működésű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez került át a Déli Agrárképzési Centrumtól, a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium fenntartását pedig az ugyancsak alapítványi Széchenyi István Egyetem vette át a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrumtól.

A Sellyei Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedig a Baranyai Református Egyházmegye fenntartásába került – írja a Népszava.

A több évtizedes múltra visszatekintő iskoláknál a feladatellátás hatékonysága érdekében került sor a fenntartóváltásra

– számolt be weblapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A területért felelős Belügyminisztérium szerint február végéig mintegy 60 fenntartóváltási kérelem érkezett a tankerületi központokhoz.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor a Népszavának azt mondta: a PSZ a szakképzés esetében egyelőre nem értesült olyan fenntartóváltási „dömpingről”, mint amilyen a köznevelésben kezdetét vette, de nem lenne meglepve, ha a folyamat erre a területre is kiterjedne.

Szerinte az, hogy a szakképző iskolák átvételére a „feladatellátás hatékonysága érdekében” került sor, nyílt beismerése annak, hogy a szakképzési centrumok nem elég hatékonyak.

A PSZ alelnöke szerint az sem kizárt, hogy a kormányzati körökben egyre gyakrabban hangoztatott „konzervatív oktatáspolitikai fordulatot” a szakképzésben is meg szeretnék valósítani.

Rovatok