Index Vakbarát Hírportál

Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltató cég két vezetőjét

2024. március 18., hétfő 14:56

Havi egymillió forintot kért két cégvezető azért, hogy ne szorítsák ki a piacról a versenytársukat. A megkörnyékezett cég zsarolás miatt fordult a rendőrséghez.

Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjét, akik havonta egymillió forintért cserébe garantálták egy versenytársuknak, hogy a cégét nem szorítják ki a piacról – adta hírül az MTI a  Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlését.

A közlemény szerint a rendőrség a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indított nyomozást a cég két vezetője ellen.

A BRFK azt írta: a piaci versenyben a kórházak számára előnyösebb árajánlatot tevő cég vezetői a nyomozás adatai szerint két alkalommal hívták találkozóra vetélytársukat. Az első találkozón, január 12-én egy zuglói irodaházban a két férfi felvetette a cégvezetőnek, hogy ha „támogatói szerződést köt velük, és tagdíjként havonta egymillió forinttal patronálja az ő érdekeltségükbe tartozó céget”, akkor garanciát vállalnak arra, hogy a jövőben nem veszik el érdekeltségeit az egészségügyi ellátás körébe tartozó szállítási szolgáltatások piacán.

A beszélgetés során a piacvezetők megjegyezték, hogy egyéb esetben magas szintű kapcsolataikat kihasználva ellehetetlenítik a férfi cégét, és kiszorítják eddigi érdekeltségeiből is.

Az előkészítő eljárásban beszerzett adatok alapján az NVSZ feljelentésére a BRFK nyomozást rendelt el, és március 13-án kutatást tartott az aznap elfogott két férfi lakásán. Ott laptopokat, telefonokat és a tevékenységi körükkel kapcsolatos több dokumentumot foglaltak le.

A nyomozók a két férfit zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Rovatok