Index Vakbarát Hírportál

Tizedik emeletről zuhant ki egy nő Győrben: kiderült, mi történt

2024. március 19., kedd 11:40

A Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház tizedik emeleti lakásából kiesett nő – aki a helyszínen életét vesztette – ügyében a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított áldozattal való dulakodása közben zuhant ki a nő az ablakból. A még aznap elfogott feltételezett elkövetőt, egy 32 éves férfit – aki korábban az elhunyt élettársa volt – a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást: a nyomozók megállapították, hogyan esett ki egy nő Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház tizedik emeleti lakásának ablakából 2023. március 30-án – írja a police.hu oldalon közzétett közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrségre 2023. március 30-án 10 óra körül érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik tizedik emeleti lakásának ablakából esett ki egy nő, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt, a 32 éves férfit, aki korábban az elhunyt élettársa volt. A fiatalembert a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.

A nyomozók megállapították, hogy a tizedik emeleti lakásban – előzetes szóváltást követően – a gyanúsított az áldozatával dulakodott, aminek következtében a nő kizuhant az ablakból.

A nyomozás során a rendőrök több szakértő véleményét szerezték be, és a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok