2024. március 19., kedd 10:41
Csütörtöktől számos fővárosi kerületben várható forgalomkorlátozás, az V., VII., VIII. és XIV. kerületben több szakaszt is lezárnak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesítése szerint labdarúgó-mérkőzés – a magyar válogatott Törökország ellen játszik pénteken felkészülési mérkőzést – miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz érvényben 2024. március 21. és március 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében.
A tájékoztató szerint az alábbi szakaszokban tilos lesz megállni:
2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig Budapest V. kerületében az
- Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között.
2024. március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a VII. és VIII. kerületi
- Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.
2024. március 22-én 6 órától 24 óráig Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében a
- Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között,
- Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,
- Ifjúság útja mindkét oldalán,
- Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.
2024. március 22-én 8 órától 24 óráig Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében szintén nem lehet megállni a
- Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között,
- Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban,
- Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között,
- Szabó József köz mindkét oldalán,
- Radovic Dusán köz mindkét oldalán,
- Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között,
- Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között,
- Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között,
- Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között.
A hatóságok közölték, az alábbi helyszíneket szakaszosan és időszakosan lezárják:
2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig Budapest V. kerületében az
- Erzsébet teret a Károly körút és a Bécsi utca között,
- Erzsébet teret a József Attila utca és a Bécsi utca között,
- Bajcsy-Zsilinszky utat a József Attila utca és a Károly körút (Deák tér) között.
2024. március 22-én 17 óra 45 perctől 24 óráig szintén lezárják a VII., VIII. és XIV. kerületi
- Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
- Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,
- Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
- Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között,
- Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között,
- Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között,
- Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között,
- Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között,
- Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.