Index Vakbarát Hírportál

Két kisgyereket is elgázolt egy autó Jánoshalmán, kórházba kerültek

2024. március 19., kedd 13:36

Két általános iskolás korú gyermeket gázolt egy figyelmetlen autós a zebrán Jánoshalmán hétfőn késő délután. Mindkettejüket kórházba vitték, a rendőrség vizsgálatot indított.

A baleset a Rákóczi utca és a Molnár János utca kereszteződésénél történt, amit egy közeli térfigyelő kamera is rögzített. A gyalogátkelőhelyen egy tízéves kislány és utána egy hétéves kisfiú a biciklijüket tolva haladt,

amikor a tőlük balról érkező autó elgázolta őket.

A felvétel tanúsága szerint először egy piros gépkocsi haladt el a zebra előtt, ami lekanyarodott balra a városközpont felé, a mögötte érkező autó viszont megállás nélkül hajtott be arra a gyalogátkelőhelyre, ahol épp a két kisgyerek haladt át, és elsodorta őket – írta a vármegyei hírportál, a baon.hu.

A portál helyszíni információi szerint

a gázoló autót vezető férfi arra hivatkozott, hogy a szemébe sütő nap miatt nem látta a zebrán haladó gyerekeket.

Több mentőautó is a helyszínre érkezett a baleset után. A portál szerint a gyerekeket a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház baleseti osztályára szállították.

A helyszínelés idejére fél pályán lezárták a forgalmat, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. A baleset pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják – írták.

Rovatok