Index Vakbarát Hírportál

Kamion lökte árokba a közútkezelő járművét, sokkoló képeken a baleset helyszíne

2024. március 21., csütörtök 18:38

Kedden ismét baleset történt az M3-as autópályán, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. munkásához mentőhelikoptert kellett hívni. Egy kamion tarolta le – nagy valószínűség szerint figyelmetlenségből – a leállósávban figyelmeztető jelzéseket használó szolgálati kisbuszt.

Kedden egy kamion árokba lökte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) egyik brigádszállító járművét a leállósávból az M3-ason, ahol az figyelmeztető jelzés használata mellett forgalomelterelés előjelzését végezte. Az esethez mentőhelikoptert hívtak, ami egy súlyosan sérült munkást szállított kórházba.

Legtöbbször a közlekedők figyelmetlensége miatt következik be ilyen karambol

– írta posztjában a cég.

A MKIF Zrt. beszámolt róla, hogy az elmúlt két évben – amióta ők üzemeltetik a magyarországi gyorsforgalmi utak 60 százalékát – ez már a 36. baleset volt, amelyben a cég munkatársai komoly sérüléseket szenvedtek. Arra kérik a közlekedőket, hogy 

Hozzáteszik, hogy a munkásokat ugyanúgy család várja otthon, mint a sofőröket, illetve hogy a sérült kollégának mielőbbi felépülést kívánnak.

Rovatok