Index Vakbarát Hírportál

Nő kényszerített prostitúcióra nyugdíjas nőt

2024. március 21., csütörtök 22:11

Egy 50 éves szigetvári nő kényszerített szexmunkára egy másik nőt, akitől nem csak az ebből befolyt összeget, de még a másik nő nyugdíját is elvette. Emellett bántalmazta is a kizsákmányolt nőt, majd a pénzt saját magára és a családjára költötte. A rendőrök elfogták és kezdeményezték al etartóztatását.

Prostitúcióra kényszerített, majd kizsákmányolt egy 50 éves szigetvári nő egy másik nőt.

A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt fél évben egy internetes oldalon hirdette meg a másik nő szexuális szolgáltatásait, majd a befolyt összeget és a nyugdíját is fenyegetéssel elvette tőle és többször bántalmazta is– áll a rendőrség közleményében. A pénzt ezután saját magára és a családjára költötte el.

A rendőrök az 50 éves nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt indult eljárás ellene a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Van segítség

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma.  Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok