Index Vakbarát Hírportál

Az emberek elvárják, hogy a köztársasági elnök ezentúl alaposan vizsgálja meg a törvényeket

2024. március 22., péntek 16:37

A Publicus Intézet felmérése szerint az emberek többsége elvárja az új köztársasági elnöktől, hogy szigorúan ellenőrizze a parlament által elfogadott törvényeket. Emellett a megkérdezettek nagy része úgy gondolja, az államfőnek nem kellene belefolynia a napi politikai ügyekbe.

Az emberek 94 százaléka elvárja a köztársasági elnöktől, hogy alaposan vizsgálja meg a parlament által elfogadott törvényeket, és amelyekkel nem ért egyet, azokat küldje vissza – derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszava kérésére készített el.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 93 százaléka úgy gondolja, a köztársasági elnök feladata, hogy kiálljon a fontos társadalmi ügyek mellett. Emellett 90 százalék szerint az is dolga, hogy javítsa Magyarország nemzetközi megítélését.

Az emberek többsége, 61 százaléka emellett úgy véli, hogy a köztársasági elnöknek nem kellene belefolynia a napi politikai ügyekbe. Érdekesség, hogy ebben a kérdésben nagy különbség mutatkozott a szavazótáborok között: míg a Fidesz–KDNP szavazóinak 54 százaléka válaszolt így, az ellenzékieknek 67 százaléka.

Abban a kérdésben sincs a két tábor között egyetértés, hogy az elnöknek feladata-e a kormánypártok politikájának támogatása. Összesen 32 százalék gondolja ezt, viszont míg ez az arány a kormánypárti szavazók körében 53 százalék, az ellenzékiek esetében csak 18.

A Népszava kiemelte, a felmérés szerint az emberek 45 százaléka azt gondolja, hogy Sulyok Tamás elnöki ténykedését a Fidesz fogja irányítani, és semmiben nem gátolja majd a kormánypártok politikáját. Csupán 28 százalék gondolja, hogy önálló döntéseket hoz majd, ugyanennyien nem tudtak választ adni erre a kérdésre.

Emellett a kormánypártok szavazói az átlagnál jobban bíznak Sulyok függetlenségében, 59 százalékuk szerint dönt majd saját megítélése szerint, míg az ellenzéki szavazóknak mindössze 8 százaléka gondolkodik így.

Sulyok Tamás a többség számára ismeretlen volt, az embereknek csupán a 2 százaléka volt tisztában korábbi munkásságával.

Rovatok