A We Love Budapest gyűjtött össze néhány változatos programot a március 23–24-i hétvégére.
Az oldal hétvégi programajánlójában az alábbiakat ajánlották a hétvége első napjára.
Budapesti Színházak Éjszakája
Öt év kihagyás után 2024-ben visszatér az esemény, ahol a fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy néző és színházi alkotó közvetlenebb körülmények között is találkozhasson egymással. A pandémia ugyan megakasztotta a rendezvényt, ám március 23-án a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér szervezésében újjászületik a Budapesti Színházak Éjszakája. Számos fővárosi színházban vehetünk részt izgalmas programokon, a kulisszajárástól a jógáig, előadásokig, és a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel új programokat és bővített regisztrációs helyeket is nyitottak!
Badacsony New Yorkban 2024
Március 23-án, szombaton ismét Buda mesterkurzuson is részt vehetünk, melyet dr. Csizmadia András és Wolf András tartanak. Pestre költözik a badacsonyi borvidék, annak kitűnő borai és kedvelt borászatai. A tizenharmadik nagy kóstolóra hagyományosan a New York Palotában kerül sor, azon belül is a Róma teremben. Közel negyven borászat hozza el a tételeit.
Koreai bolhapiac
Akinek lapul néhány megunt cucc az otthonában, elviheti a Koreai Kulturális Központ bolhapiacára március 23-án. A rendezvény pénzforgalomtól mentes, a termékekért a hagyományos koreai pénzérme, a japdzsan (yeopjeon, 엽전) replikáival lehet majd fizetni. Az érméket az eladók automatikusan megkapják árujuk mennyiségéhez és minőségéhez mérten, a résztvevők pedig élményprogramokon szerezhetik meg a piac napján. Az érmék vásárlásra, áru- és ételcserére használhatók, kizárólag a rendezvény ideje alatt.
Technokunst: Acidmoon (IT), Blazej Malinowski (PL)
A lengyelországi születésű Blazej Malinowski, bár időközben áthelyezte székhelyét Berlinbe, a gyökerektől nem elszakadva rendszeresen gondozza a varsói klubéletet Inner Tension sorozatával, mely egyben kiadványainak is otthona. 4 sorlemeze közül a legfrissebb tavaly év végén Between Method and Madness címmel jelent meg. Hipnotikus, ugyanakkor rendkívüli groove-os stíluselemei védjegyévé váltak, ennek lehetünk fültanúi március 23-án. A kistermet pedig ez alkalommal a Baco és Li páros veszi gondjai alá egész éjjel.
Március 24-ére pedig a következő programokat sorolták fel:
SÜTIUTCA – kortárs zsidó kulturális és sütifesztivál
A SÜTIUTCA az első olyan zsidó kulturális fesztivál, ahol a sütemények és Purim ünnepe karöltve játsszák a főszerepet. Ezen a napon a 7. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet. Vasárnap 10 és 18 óra között kb. 25 különböző program zajlik az utcán. Este 19 órakor pedig részt vehetünk a Lengyelország nincs még veszve! c. dramatizált felolvasáson, amely most először és egyetlen alkalommal lesz látható a magyarországi közönség számára a Gólem Színházban.
Családi erdőmerülés a Börzsönyben
Vasárnap a képernyők helyett szórakoztató és pihentető minőségi időre van lehetőség az egész család számára a gyönyörű tavaszi erdőben. A börzsönyi családi erdőmerülés során testet, lelket megmozgató játékos bemelegítésre, a látást, hallást, szaglást, tapintást, ízlelést felébresztő gyakorlatokra számíthatunk. Sőt, a koncentrációt, relaxációt segítő gyakorlatokat is megismertetik a szülőkkel és gyermekeikkel közösen. Lesz tematikus rövid mese gyakorlattal egybekötve, melyen keresztül az egyes érzéseink felerősíthetők (boldogság, önbizalom) vagy éppen enyhíthetők (féltékenység, félelem, szomorúság, düh, türelmetlenség). Ezenkívül az erdő ízeibe is belekóstolhatunk.
GardenExpo kerti életmód kiállítás 2024
A kertünknek ezer arca lehet, rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle! A GardenExpón, az ország legnagyobb kerti életmód-kiállításán feltérképezhetjük a kerti márkák legjavát, kipróbálhatjuk a legújabb termékeket, és elmerülhetünk a legfrissebb trendekben, az ingyenes tanácsadások alkalmával pedig szakszerű válaszokat kaphatunk kertberendezési és kertépítési kérdéseinkre.
Március 22. és 24. között megismerhetjük a legújabb kerti bútorokat, kerti gépeket és szerszámokat, medencéket, kültéri szaunákat, árnyékolókat, kültéri világítási és öntözéstechnikai eszközöket és kerti sütögetőket. Ha építkezés vagy felújítás előtt állunk, vagy csak kutatjuk a legjobb kerti trükköket és tanácsokat, érdemes feljegyeznünk a dátumot! Három teljes napot tölthetünk a kertek bűvöletében, izgalmas programokkal és nyereményekkel.