Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely nyílt levelet írt Orbán Viktornak

2024. március 22., péntek 19:39

Karácsony Gergely főpolgármester nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Ebben az Állami Számvevőszék jelentését is elküldte, mivel szerinte súlyos ismerethiányról tanúskodnak a miniszterelnök szavai Budapest pénzügyi helyzetével kapcsolatban.

Karácsony Gergely pénteken délután írta meg a Facebook-oldalán, hogy elküldte Orbán Viktor részére a Magyar Országgyűlés legfőbb pénzügyi, gazdasági ellenőrző szervének, az Állami Számvevőszéknek a jelentéseit, hogy a miniszterelnök „a tényeket is lássa Budapest gazdálkodásáról”.

A főpolgármester a levelében leírta, hogy szerinte Orbán Viktor mostanában Belgium fővárosáról sokkal többet beszél, mint Magyarországéról, ezért feltűnő volt, hogy a péntek reggeli rádióinterjújában mégis szóba hozta Budapestet.

„Ez önmagában örömteli lenne, ha nem lenne végtelenül elszomorító, milyen súlyos ismerethiányról tanúskodnak Budapest pénzügyi helyzetével kapcsolatos szavai” – olvasható a miniszterelnöknek címzett levelében.

Karácsony Gergely kiemeli, hogy ez egy egykori kormánybiztosnak vagy államtitkárnak talán elnézhető, de egy miniszterelnöknek nem.

Engedje meg, hogy jelen levelem mellékleteként elküldjem Önnek az Állami Számvevőszék jelentését a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodásáról. Ez nem valamiféle politikai nyilatkozat, hanem az állam legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervének jelentése

– írja a főpolgármester. Ezután felsorolja az Állami Számvevőszék legfontosabb megállapításait, melyek a következők:

Karácsony Gergely megjegyzi, hogy ezzel az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a kormányzati elvonások pénzügyileg fenntarthatatlan helyzetet eredményeznek, ugyanakkor „Budapest ennek ellenére fejleszt és béremelést is ad. Ezek a tények”.

Ön ma úgy fogalmazott: Budapest fogságban van. Találó. Az Ön kormánya a folyamatos megszorításokkal valóban megpróbálta fogságba ejteni Budapestet. Úgy vettem ki szavaiból, hogy ez a fogság Önt zavarja

– jegyzi meg levelében a főpolgármester, majd hozzáteszi, hogy most, hogy a Budapest pénzügyi helyzetéről, annak felelőseiről szóló vitájukat az Állami Számvevőszék jelentése lezárta, javasolja, hogy Orbán Viktor „tegyen le végre Budapest pénzügyi foglyul ejtésének szándékáról, és intse erre a jelöltjeit is”.

Rovatok