Index Vakbarát Hírportál

Hűvös idővel rúgja ránk az ajtót a hétvége, kiadták a figyelmeztetést

2024. március 23., szombat 06:16

Szombaton kezdetben még sokat fog sütni a nap, de napközben egyre jobban megnövekszik a felhőzet. A délután második felében északnyugat felől hidegfront érkezik a Dunántúlra esővel, záporokkal, de este, késő este már az ország keleti felén is kialakulhat csapadék.

Szombaton változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Késő délután, estefelé hidegfront érkezik, amely mentén többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként a Dunántúlon zivatar is kialakulhat.

Napközben a déli, délnyugati szél nagy területen megélénkül, megerősödik, majd délután az északnyugatira forduló szelet kísérhetik főként északnyugaton és a Balaton térségében viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 17 és 23 fok között alakul, északkeletről délnyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.

 A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt

Elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben széllökések miatt

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint szombat délután egy markáns hidegfront érkezik, de előtte még intenzív melegedés zajlik, ami a melegfrontra érzékenyeknél okozhat fáradékonyságot, bágyadtságot, keringési problémákat.

A hidegfront érkeztével aztán fokozódnak a görcsös panaszok, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, rosszullét, légzési nehézségek léphetnek fel, és felerősödhetnek ízületi bántalmak is. A sokfelé szeles időben ingerültebbek, nyugtalanabbak, feszültebbek lehetünk.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok