Index Vakbarát Hírportál

Elkezdték bontani a zárka falát a győri rabok, de egy dologra nem gondoltak

2024. március 24., vasárnap 10:55

Egy letört ágylétra darabjával akarták kibontani zárkájuk falát a fogvatartottak Győrben – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) vasárnap. Még ha sikerült is volna a tervük, akkor sem jutottak volna messzire.

Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője az MTI-nek elmondta: vasárnap hajnalban észlelte a felügyelet, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik zárkájában a fogvatartottak megrongálták a zárka falát egy letört ágylétra darabjával, hogy így szökjenek meg a börtönből.

A zárka az épület második emeletén volt, a rabok valószínűleg arra már nem gondoltak, hogy ha esetleg át is hatolnak a falon, miként jutnak le a közel 10 méteres magasságú, biztonsági elemekkel ellátott épületen – tette hozzá Makula György.

Mint mondta, a börtön az ilyenkor alkalmazott szakmai protokoll alapján a szükséges intézkedéseket megtette, a parancsnok pedig feljelentést tett a rendőrségen

Makula György emlékeztetett arra, hogy győri fogvatartott legutóbb 2017 szeptemberében, kihallgatása után szökött meg a Győri Járásbíróság udvaráról. Őt ezért jogerősen két év két hónap fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Törvényszék.

Rovatok