Index Vakbarát Hírportál

Toroczkai László Magyar Péter hangfelvételéről: Ez így még jól is jöhet a Fidesznek

2024. március 26., kedd 16:55

Ez még visszalépés is, hiszen eddig közmegegyezés volt abban a tekintetben, hogy az ügyészséget a fideszes Polt Péter kézi vezérléssel irányítja – írta közösségi felületén a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki szerint Magyar Péter által napvilágot látott hangfelvétel még jól is jöhet a Fidesznek.

A Magyar Péter által közzétett nagyon rövid hangfelvétel nem az, amit ígért. Miniszterekről, maffiaállamról beszélt, de csak a felesége szólal meg a felvételen, aki máris elmondta, hogy nem is gondolta komolyan az egészet – így összegezte Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a kedden Magyar Péter által publikált hangfelvételt. A pártelnök szerint: 

Ezt az ügyészség nagyon könnyen lesöpri majd, „igaz, foglalkoznia kell majd vele, de ennyi”.

Toroczkai László ezt követően arra tért ki, hogy a Schadl-ügyet már régóta ismeri a közélet, így szerinte Magyar Péter új ügyet nem tárt fel. Aláhúzta: a hangfelvételen azonban elhangzik, hogy az ügyészség „független”.

Ez még visszalépés is, hiszen eddig közmegegyezés volt abban a tekintetben, hogy az ügyészséget a fideszes Polt Péter kézi vezérléssel irányítja. Ez így még jól is jöhet a Fidesznek. Mindezek után felmerül a kérdés, hogy vannak-e még bizonyítékai Magyar Péternek. Ha nincsenek, akkor ez jogilag elég kevés, ha vannak, akkor miért tartja vissza azokat?

– összegezte az X-en a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Rovatok