Index Vakbarát Hírportál

Gyilkosság történt egy magyar idősotthonban, lakótársa verte agyon az idős férfit

2024. március 27., szerda 10:11

Meghalt egy idős férfi egy tokaji idősotthonban, miután agyonverte egyik lakótársa. Úgy tudni, a támadó megúszhatja a börtönbüntetést, ugyanis betegsége miatt nem beszámítható.

Egy tokaji idősotthon egyik lakója úgy megverte lakótársát, hogy az idős férfi belehalt sérüléseibe – tudta meg a Tények. A portál szerint az eset még februárban történt, azonban csak most került nyilvánosságra.

A támadó nyolc év börtönt is kaphatna a gyilkosságért, ám miután a 70 éves férfi demens, vagyis nem beszámítható, akár meg is úszhatja a büntetést. 

Ha az elkövető maga demens, ugye a beszámítási képessége korlátozott vagy kizárt, az az ő büntethetőségét is kizárhatja. Ebben az esetben a bíróság elrendelheti a kényszergyógykezelését ugyan, de a törvény azt is szabályozza, hogy ennek mik a feltételei

– mondta a Tényeknek Atalay Borbála ügyvéd. A szakértő hozzátette, a nyomozást az is nehezíti, hogy ha voltak is szemtanúk, betegségük miatt nem biztos, hogy emlékeznek a történtekre, ugyanis az áldozat és a tettes egy olyan osztályon laktak, ahol csak demenciában szenvedőket ápolnak. 

Atalay Borbála szerint ez azt jelenti, hogy 

akár meg is szüntethetik a nyomozást.

A gyilkossággal kapcsolatban a rendőrség közölte, ismeretlen tettes ellen nyomoznak, emiatt pedig még egy gyanúsítottat sem tudtak kihallgatni.

Rovatok