Index Vakbarát Hírportál

Egy kocsmáros nyakon szúrta a vendégét egy törött sörösüveggel

2024. március 27., szerda 11:19

A Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat egy kocsmáros ellen, aki veszekedés közben egy törött sörösüveggel nyakon szúrta vendégét.

Tavaly júliusban egy ittas kocsmáros összeveszett egy szintén ittas vendégével a presszója teraszán. A férfi a veszekedés hevében felkapott egy sörösüveget, az asztalhoz vágta, majd a törött üveggel az áldozatát arcon és nyakon szúrta.

A szúrás következtében az életveszélyes sérülés lehetősége is fennállt.

Az elkövető ittas volt, azonban az ügyészség szerint az önhibából eredő ittasság nem mentő, hanem súlyosbító körülmény, hiszen az alkohol hatása közismert, ezért aki szeszes italt fogyaszt, számolnia kell azzal, hogy lerészegedve nem ura magának. A közlemény hangsúlyozza, tettéért ezért minden ittas bűnelkövető teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat. A vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint kötelezze a felmerült 198.869 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Mint írták, az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék fog dönteni. 

Rovatok