Index Vakbarát Hírportál

Újabb gyanúsítottak kerültek elő az egyik legszövevényesebb magyar bűnügyben

2024. március 27., szerda 12:16

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben. A gyanúsítottakat a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fogták el és hallgatták ki.

A police.hu már többször adott hírt arról, hogy több mint másfél évvel ezelőtt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI).

Mostani közleményükben azt írták: az érintett cégek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat. Az ügyben a KR NNI-n túl több vármegyében is folynak eljárások. Az egyes nyomozócsoportok az NVSZ-szel közösen gazdasági társaságonként vizsgálják a bűncselekményeket.

A múlt héten a Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók két esetben hajtottak végre akciót az NNI-s és NVSZ-es kollégáikkal együtt.

A nyomozók március 19-én Szolnokon és Kecskeméten, majd 21-én Szegeden csaptak le a gyanúsítottakra. Az ügyekben két szegedi cég szerepel, mindkettő gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 2018 és 2022 között mindkét kft. jogosulatlanul igényelt vissza állami támogatásokat – az egyik több mint 90 millió, a másik közel 130 millió forintot – a NEAK-tól.

Az első céggel egy szegedi ortopéd és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos állt kapcsolatban. Ellenszolgáltatásért cserébe úgy írt fel vényre gyógyászati termékeket, hogy a páciensekkel nem is találkozott. A személyes adatok ugyan valódiak voltak, de az érintettnek nem volt tudomása a vényfelírásról, a gyógytermékre szükségük sem volt. Ez az orvos közel 9 millió forint megszerzésében működött közre.

A második vállalkozás egy szolnoki reumatológus szakorvossal és egy szegedi ortopéd-traumatológussal állt üzleti kapcsolatban. 

A szolnoki orvos több mint 9 millió forint, a szegedi orvos több mint 21 millió forint hasznot hozott a cégnek, ugyanúgy, mint egyik üzletkötőjük, egy kecskeméti nő is, aki szintén több mint 21 millió forinttal gyarapította a társaság bevételét.

Ezekben az esetekben is a vényre felírt személyes adatok ugyan valósak voltak, csak a gyógytermékek indokoltsága nem.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás elkövetése miatt mind a négy elkövetőt, akik szabadlábon védekeznek. Az ügycsoportnak jelenleg 64 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens.

Rovatok