Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter: Nem éltem meg ezt áldozatként, a házasság csapatjáték

2024. március 27., szerda 06:01

Az elmúlt hetek közéleti eseményei adnak különös színezetet annak a kedden előkerült 2020-as interjúnak, amit Magyar Péter és Varga Judit még férj és feleségként adott a Képmás magazinnak. Nyíltan és őszintén meséltek házasságukról, a gyereknevelésről, az otthoni szerepekről és kapcsolatukról.

Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje, a Diákhitel Központ korábbi vezetője Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit lemondása után először a Facebook-oldalán, majd több interjúban, valamint egy általa szervezett demonstráción fogalmazott meg kormánykritikus üzeneteket, majd pártalapítási szándékát is bejelentette. Magyart múlt héten szerdán hallgatták meg tanúként a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahova jogi képviselői, többek között Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter is elkísérték. Kedd reggeli cikkünkben összegyűjtöttük az azóta történteket.

Magyar Péter kedden újra az ügyészségen járt, előtte nyilvánosságra hozta az általa korábban ígért hangfelvételt, amin volt feleségével beszélget. A hangfelvétel leiratát ide kattintva olvashatja el. Több személyt név szerint említenek a beszélgetés során, róluk itt írtunk részletesebben. A hangfelvételről jogászokat kérdeztünk, véleményüket itt találja. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményben reagált a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre, amelyet itt olvashat el.

„A hangfelvételen tulajdonképpen egy beszélgetést hallhatunk egy házaspár között, és ebben a beszélgetésben bizonyos vélemények hangoznak el. Ezeknek a véleményeknek lehetnek közéleti, politikai hatásai, de én nem találtam semmi olyat, ami mondjuk Varga Judit terhére bűncselekményt alapozna meg, vagy esetleg államtitoknak minősülne. A házastársak egymás között szalonképesen értékelnek egy folyamatban lévő nyomozást” – mondta Borbély Zoltán, hozzátéve, hogy a magyar büntetőeljárások a szabad bizonyítás elvén alapulnak, és emiatt a titokban készült hangfelvételek is felhasználhatóak bizonyítékként. 

„A házasság csapatjáték” – mondta Magyar Péter egy 2020-as interjúban

A fentiek fényében különös érdekes az a 2020-as páros interjú, amit Varga Judit és Magyar Péter még házastársakként adtak, és felkapottá vált a közösségi médiában, mi a Diétás Magyar Múzsa oldalán szúrtuk ki. A beszélgetés 2020 februárjában készült, és a Képmás magazin januári számában jelent meg. Az interjú elején kiderült, hogy 2005 áprilisában egy jogászbulin ismerkedtek meg, alig másfél évvel később már jegyben jártak, majd három gyermekük született.

„Élveztem a hosszú délelőtti sétákat a kisfiunkkal a Sas-hegyen, és arra gondoltam, mennyivel jobb ez, mint halálra dolgozni magam az irodában. Nagyon jó ez is a női létben, hogy több szerepben kipróbálhatjuk magunkat. Esténként persze már nagyon vártam, hogy Péter személyében találkozhassak a civilizációval. Nagyon szép a kisbabával otthon töltött időszak, de egyben nehéz is, és erről is beszélni kell” – mondta Varga Judit az anyaságáról.

2009-ben Brüsszelbe költöztek, Varga Judit az Európai Parlamentben lett politikai tanácsadó, három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. Ebben az időszakban szerepet cseréltek, és Magyar Péter volt otthon a gyerekekkel, hogy volt felesége a karrierjére fókuszálhasson. Erről az időszakról így vallott Magyar Péter:

Én ezt nem éltem meg áldozatként, a házasság csapatjáték, és egyébként is Belgiumban a játszótéren nagyjából ugyanannyi édesapával találkoztam, mint édesanyával, úgyhogy ott ez nem volt kirívó. Néha ugratnak persze a barátaim, amióta Judit miniszter lett, olykor megkérdezik, hogy nálunk ki viseli a nadrágot. Ilyenkor mindig Margaret Thatcher férjét idézem, aki erre a kérdésre nevetve csak annyit válaszolt: „A nadrágot természetesen én viselem, de én is vasalom.” De ha komolyra fordul a szó, akkor én inkább tiszteletet érzek, amiért mindketten hagyjuk egymást érvényesülni.

Varga Judit erre az időszakra így emlékezett vissza: „Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza.” A volt igazságügyi miniszter Magyar Péter támogató szerepét is kiemelte az interjúban.

„Az olyan eseményeken, ahol különültetnek minket, nem szívesen időzöm sokat. Természetesen nehéz, hogy Péter sokszor támogató státuszban van, és sajnálom, hogy nem mindig tudom őt elkísérni egy-egy fontos rendezvényre.

De mi nemcsak kívülről tűnünk erős párosnak, hanem belülről is edzettek vagyunk (nevetnek). Fontos nekem, hogy a férj férfi legyen, a feleség meg nő. Hogy hogyan egészítik ki egymást, az szerintem páronként változik. Én azt tartom fontosnak, hogy közösen tartsuk a ritmust, és mindig az lépjen előre vagy éppen oldalra, akitől a helyzet ezt elvárja.

Beszéltek arról is, hogy később Varga Judit lépett hátrébb egyet, és Magyar Péter kezdett el lépkedni a diplomáciai ranglétrán, mielőtt hazaköltöztek volna, és Varga 2019-ben igazságügyi miniszter lett. Magyar Péter ezt követően lett a Diákhitel Központ vezérigazgatója, már háromgyermekes családapaként.

Zárásként Varga Judit arról beszélt, miben más egy női kormánytag egy férfihoz képest. Fontos számára, hogy ne megsemmisítse a másikat, hanem kompromisszumra törekedjenek. Varga szerint a nőkben több az érzelem és az alázat, kevésbe hajlamosak elszállni. Az interjú pedig az alábbi mondattal zárul:

Hiszem, hogy ha összekapaszkodunk, akkor közösen boldog felnőtteket nevelhetünk a három fiunkból.

Már 2021-ben arról írt a sajtó, hogy elválhatnak, amit 2023 márciusában jelentettek be. Magyar Péter beszélt róla, hogyan próbáltak nyomást gyakorolni rá, hogy normális körülmények között váljanak el, ami végül meg is történt tavaly. 

(Borítókép: Magyar Péter 2024. március 26-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok