Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid támogatja az Ecseri úti metrómegálló felújítását

2024. március 28., csütörtök 14:49 | aznap frissítve

A főpolgármester-jelölt szerint az Ecseri úti metrómegálló nagyon forgalmas csomópont, így lényeges, hogy milyen élménnyel gazdagodnak az itt átszállók.

„Néhány héttel ezelőtt Karácsony Gergely főpolgármesterrel álltunk ugyanezen a helye, ugyanebben a témában, ő is támogatja az ecseri úti metrófelszín felújítását” – így kezdte bejelentkezését Baranyi Krisztina Józsefváros polgármester Vitézy Dávid Facebook-oldalán. Leszögezte,

az LMP főpolgármester-jelöltje is támogatja ezt a felújítást.

„És ez egy nagyon jó dolog, hiszen legalább egy dologban konszenzus van a két jelölt között.”  Majd Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt a videóban arra tért ki, hogy Budapestnek a nagy külső kerületi, illetve körúton kívüli csomópontjai, ahol az emberek leginkább átszállnak az utazásaik alatt, a leginkább meghatározzák a közösségi közlekedést élményét.

Az ecseri úti metróállomás is olyan hely, ami meghatározza, hogy azok, akik itt szállnak át, akik itt laknak a József Attila lakótelepen és csak kisétálnak idáig, vagy akár majd a jövőben itt szállnak át a déli körvasút vonatairól a hármas metróra, milyen élménnyel gazdagodnak akkor, amikor közösségi közlekedési eszközök között átszállnak.

Vitézy Dávid szerint ezért nagyon fontos, hogy ezek a csomópontok jó helyek legyenek. „Ahol van kedvünk megérkezni, ahol van kedvünk az átszálláskor meginni egy kávét.” Ahol otthon érezzük magunkat Budapesten – összegezte 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) felkérte Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, hogy az önkormányzati választáson álljon az első helyen a párt budapesti listáján.

Rovatok