Index Vakbarát Hírportál

Kósa Lajos egységben az ellenzékkel, visszadobott egy belügyminisztériumi törvénymódosítót

2024. március 29., péntek 10:09

Az MSZP közösségi oldalán számolt be róla, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság fideszes elnökével, Kósa Lajossal egyetértésben napoltak el egy, a pedagógusokat érintő törvényjavaslatot.

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság csütörtöki ülésén tárgyalt egy törvénymódosítási javaslatot, amelynek része volt, hogy a pedagógusoknak kötelező képzést lehessen előírni. A bizottság tagjait arról nem tájékoztatták, hogy milyen képzésről lenne szó, illetve a képzés kihagyásának következményeiről sem.

A bizottság elnöke, a fideszes Harangozó Tamás egyetértett abban, hogy szakmai kompetencia hiányában, részletes előzetes tájékoztatás nélkül felelőtlenség lenne a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság részéről, ha elhamarkodottan döntést hoznának ebben a jelentős kérdésben.

A bizottság így levette napirendjéről a törvényjavaslat jóváhagyását.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese örömét fejezte ki, hogy végre fideszes politikusok is úgy látják, legalább egyes kérdésekben, hogy a kormány törvényalkotási futószalagmódszerének véget kell vetni

– olvasható az MSZP bejegyzésében.

Az MSZP közzétett egy felvételt a szóban forgó ülésről, ami alább tekinthető meg.

Borítókép: Kósa Lajos (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Rovatok