Index Vakbarát Hírportál

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős nő Ácson

2024. március 30., szombat 19:19

Szombat délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a mentőszolgálat szén-monoxid-jelzője jelzett egy Komárom-Esztergom vármegyei házban. Ács külterületén, a Tejhegyen egy ötvenhat négyzetméteres, kétszintes hétvégi ház alsó szintjén, a fürdőszobában követelte egy idős nő életét a mérgező gáz.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűzoltók a fürdőszobában szellőztetést követően, nyitott ablakok mellett is ki tudták mutatni a szén-monoxidot. Egy gázpalackról működő, nyílt égésterű vízmelegítő volt a mérgező gáz forrása.

Azért keletkezhetett szén-monoxid, mert a nyílt lánggal működő készülék környezetében nem volt elegendő oxigén – írták.

Hozzátették, hogy akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt tértben nyílt láng ég, és nem biztosított a levegő-utánpótlás.

A hasonló esetek megelőzése érdekében minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző- és vízmelegítő eszköz közelébe érdemes szén-monoxid-érzékelőt vásárolni – zárul a közlemény.

Rovatok