Nagy sebességgel, fékezés nélkül repült bele az előtte haladó tartálykocsiba egy furgon az M1-es autópályán. A kisodródott jármű sofőrjét a tűzoltók szabadították ki.
Fékezés nélkül hajtott tartálykocsiba egy furgon az M1-es autópályán, az esetről videót is megosztott a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közösségi oldalán.
Kedden hajnalban történt a baleset, a szinte üres pályán, ahol mindössze egy-két jármű közlekedett. A videón látszódik, ahogyan a kamionos lassítani kezd a lehajtót elhagyva, ezután azonban csak félig tud a leállósávhoz húzódni. Mögötte érkezik néhány jármű, köztük az elöl haladó piros furgon is, amelyik egyenletes tempóban halad, majd fékezés nélkül belehajt a tartálykocsiba, és befordul a belső sávba.
Ezután a piros hátuljú autó befordult a belső sávba, a mögöttük érkező járművek azonban még időben le tudtak lassítani.
A katasztrófavédelem közölte, hogy a furgon vezetője beszorult a gépjárműbe, ezért a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltóknak kellett feszítővágóval kiszabadítaniuk a sofőrt.