Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fotókat osztott meg közösségi oldalán, amely szerint visszatért a munkához a gerincműtétjét követően.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter gerincműtétjét követően először vett részt kabinetülésen, amelyről képeket is megosztott a közösségi médiában.
Az egyik ilyen képen többek között Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel és Nagy Jánossal, a Miniszterelnöki programirodát vezető államtitkárral szerepel. Nagy János közösségi oldalán is köszöntötte kollégáját, mint írja: „Két nappal a feltámadás ünnepe után. Welcome back, Gulyás Gergely”.
Mint írtuk, Gulyás Gergely február végén került kórházba, ahol gerincműtéten esett át. A Miniszterelnökséget vezető miniszter március elején már otthonában lábadozott, közszereplést azóta nem vállalt.
A miniszter egy interjúban nemrég felidézte, hogy a műtét sikeres volt, de újra kellett tanulnia járni, és a Kormányinfót csak úgy tudta megtartani, hogy előtte infúziót kapott, majd injekciót a gerincébe.
Gulyás Gergely elmondta, nem igaz az a hír, hogy a Honvédkórházban volt a beavatkozás, hanem a Gerincklinikán feküdt ugyanolyan szobában, mint a többi beteg. Az orvosok közlése szerint nem marad maradandó betegség, tehát nyárra akár még focizni is tud majd, ám egyelőre bottal jár, a rehabilitáció mellett március 25-től már dolgozott.