Index Vakbarát Hírportál

Illegálisan vágtak ki több száz fát Jászalsószentgyörgynél

2024. április 5., péntek 14:19

Lopással gyanúsítanak két férfit, aki öt hónapon keresztül illegálisan vágott ki fákat Jászalsószentgyörgy és Jászboldogháza között – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a két helyi lakos 2023. október és 2024. március között a Nagykunsági Erdészeti és Faipari (NEFAG) Zrt. tulajdonában és kezelésében lévő erdőben a tulajdonos engedélye nélkül

406 fát vágott ki, majd lopott el.

A 29 éves és a 35 éves férfi a 221,8 köbméternyi fát a helyszínen feldolgozta, majd pótkocsis traktorral elszállította és értékesítette, ezzel megközelítőleg 11,7 millió forint kárt okoztak.

A fiatalabbik tolvajt jelentős értékre, idősebb társát nagyobb értékre elkövetett lopás miatt hallgatták ki – áll a közleményben.

Tavaly decemberben milliós kárt okozott a fővárosnak, hogy a Római-parton 6-9 darab frissen ültetett fát vágtak ki. A barbár tettről Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze számolt be Facebook-oldalán. Hozzátette: az ünnepek után vizsgálatot rendel el.

Rovatok