A történész szerint egyértelműen a rabszolgaság miatt fajult fegyveres küzdelemmé az Észak és Dél közötti ellentét. A déliek közül ugyan sokan mindmáig arra hivatkoznak, hogy az eltérő politikai hagyományokban, a kulturális örökség különbözőségében, az állami jogokhoz való ragaszkodásban, a gazdasági fejlődés sajátosságaiban kell keresnünk a polgárháború okait – de mindezen különbségeknek, eltéréseknek egyetlen oka volt: a rabszolgaság.

Az északi és a nyugati államok kulturális és politikai hagyományai is különböztek egymástól, mégsem Észak és Nyugat, hanem Észak és Dél között éleződött ki a konfliktus. Dél ugyanis mindent megtett iparának, kereskedelmének fejlesztése érdekében – mégis egyre jobban elmaradt Észak mögött. 1860-ra az Unió össztermelése háromszorosan, vastermelése 15-szörösen, fegyvergyártása 32-szeresen múlta felül a Konföderációét. Északon gyártották a lőfegyverek 97, a textil 94 és a vas 93 százalékát. Délen ugyanis kizárólag az ültetvényes életmódot tartották méltónak egy úriemberhez.

És nem elég, hogy a Dél elmaradt Észak mögött gazdasági téren, az 1860-as elnökválasztás, Abraham Lincoln győzelme azt jelezte, hogy az északi államok politikai téren is átveszik a vezető szerepet. Ha pedig tovább erősödnek, akár fel is számolhatják a rabszolgaságot

– vont mérleget Hahner Péter, aki szerint a déli államok éppen ezt akarták megelőzni, amikor 1861-ben kiléptek az Unióból, és létrehozták az Amerikai Konföderált Államokat. A nacionalizmus fénykorában azonban, a XIX. század közepén az északiak szemében ez a legnagyobb bűn volt, a nemzeti egység megbontása.

Unió kontra Konföderáció

Mivel négy rabszolgatartó állam nem csatlakozott a Konföderációhoz, az óvatos Lincoln sokáig azt hangoztatta, hogy a háború célja mindössze az Unió helyreállítása. 1862 nyarán látta be, hogy a nagyobb belföldi és külföldi támogatás érdekében fel kell szabadítania a rabszolgákat. Az első jelentősebb északi győzelem, az antietami csata (1862. szeptember 17.) után jelentette be, hogy 1863. január 1-től érvénybe lép emancipációs nyilatkozata.

1863 nyarán, szinte egy időben, két fontos északi győzelem is született:

1. a gettysburgi csatában (július 1-je és 3-a között) sikerült megakadályozni, hogy a hadszíntér átkerüljön északra, ráadásul a déli hadsereg oly súlyos veszteséget szenvedett, hogy újabb offenzívákra már nem volt többé ereje;
2. Ulysses S. Grant tábornok július 4-én elfoglalta a Mississippi menti utolsó déli erődöt, Vicksburgot, s ezzel mintegy „kettévágta” a Konföderációt.

Lincoln Grantben találta meg azt a tábornokot, aki képes kivívni a döntő győzelmet: 1864 tavaszán az Unió seregeinek főparancsnokává nevezte ki. Grant Richmond, a Konföderáció fővárosa felé indult meg egy hadsereg élén, Sherman tábornok pedig nyugatról benyomult Georgiába. Atlanta elfoglalásával Sherman biztosította, hogy Lincoln győzelmet arasson az 1864-es elnökválasztáson, majd hatalmas pusztítás közepette az Atlanti-óceánig nyomult. A Konföderáció területét újra átvágták. Grant ezalatt elfoglalta Richmondot, majd felőrölte Lee hadseregét, aki 1865. április 9-én Appomattoxnál letette a fegyvert.

Magyarok a polgárháborúban

A Rubicon Intézet főigazgatója arról, hogy Grant vezérkara a titkos üzeneteit magyarul, a déliek számára megfejthetetlen nyelven írta volna, sohasem hallott, és nem is tartja valószínűnek. Utalt Vida István Kornél Világostól Appomatoxig – Magyarok az amerikai polgárháborúban című könyvében közzétett kutatási eredményre, amely szerint mintegy 100-120 magyar résztvevője volt a polgárháborúnak: 12 százalékuk a déli hadseregekben, a többi az északiakban harcolt. Az északon élő magyar férfiak 8,7 százaléka, a délen élők 9 százaléka állt be államuk hadseregébe. „Tehát akadt volna olyan déli katona, aki meg tudta volna fejteni a magyar nyelven megfogalmazott üzeneteket” – oszlatott el egy újabb történelmi tévhitet Hahner Péter.

A polgárháborúban harcoló, ismert magyarok túlnyomó többsége az első hónapokban állt be önkéntesnek, többségük New Yorkban, Missouriban, Illinois-ban és Iowában. Mivel igen sokan voltak köztük 1848-as veterán katonák, nem csoda, hogy háromnegyedük a belépésnél tiszti rangot kapott, a leszerelésnél pedig a tisztek aránya 85 százalékra emelkedett.

A történész szerint az északiak között harcolók nem feltétlenül a rabszolgaság felszámolásának vágyával fogtak fegyvert, mint ahogy a déliek között harcolók sem annak védelmében. Mint már említette, a rabszolgák felszabadítása csak 1863-tól vált az északiak egyik háborús céljává. Mivel a magyarok többsége a háború kezdetén állt be katonának, ekkor még valószínűleg ők is úgy vélekedtek, hogy elsősorban választott hazájukat kell megvédelmezniük az ellenségtől: az északiak szerint a nemzeti egységet megbontó déliektől, a déliek szerint a hagyományos életmódjukat fenyegető északiaktól.

Eredmények és veszteségek

A polgárháború fő eredménye az Unió egységének megőrzése és a négymillió rabszolga felszabadítása volt. A legfelsőbb hatalom az északiak által irányított szövetségi kormányzat kezébe került, és bebizonyosodott, hogy a demokratikus politikai rendszert a háborús szükségintézkedések dacára is sikerült megőrizni.

Az Egyesült Államok történetének legvéresebb háborújában 360 000 északi és 260 000 déli katona esett el, s a polgári áldozatokkal együtt a halottak száma minden bizonnyal meghaladta az egymilliót. A közvetlen anyagi veszteséget 15 milliárd dollárra becsülik, de a népességcsökkenés, a tönkretett életek, a keserű emlékek és az erkölcsi hanyatlás által okozott veszteség felmérhetetlen. A déli államok helyreállítása, az erőszakos kongresszusi rekonstrukció során, 1867–77-ben a radikális republikánusok katonai megszállással és a feketék teljes körű politikai jogainak biztosításával republikánus bábállamokat hoztak létre délen, melyeket a fehér lakosság többsége nem támogatott. A feketék politikai jogait csak erős katonai megszállás biztosíthatta, amit az északiak sem kívántak sokáig fenntartani. Miután 1877-ben az utolsó megszálló csapatokat is visszavonták, a déli államokban a feketéket azonnal kiszorították a politikai életből, s minden szempontból alsóbbrendű helyet biztosítottak nekik a társadalomban.

A polgárháború emlékét megszámlálhatatlan múzeum, emlékpark, festmény, szobor, regény és film őrzi. Az amerikai kisvárosokban sok hagyományőrző ölti fel ünnepnapokon a régi egyenruhákat, s vonul ki a régi fegyverekkel a vállán a főtérre a turisták nagy örömére. Valamennyi történelmi korszak közül mindmáig a polgárháború kora kelti fel a legnagyobb érdeklődést az amerikai társadalom körében. Ez azzal is bizonyítható, hogy körülbelül annyi könyv kapható e korszak eseményeiről és személyiségeiről a nagyobb könyvesboltokban, mint az amerikai történelem összes más korszakáról együttvéve – hangsúlyozta a történész.

(Borítókép: Konföderációs polgárháborús szereplők esti támadásra indulnak a gettysburgi csata háromnapos újrajátszása során, 2013. június 29-én. Fotó: John Moore / Getty Images Hungary)