Index Vakbarát Hírportál

Csődbe ment a lélegeztetőgép-botrányban érintett cég, négymilliárd forint elpárolgott

2024. április 10., szerda 12:49

Négymilliárd forintos szerződést kötött a TMT Technics Kft. a Külügyminisztériummal, hogy lélegeztetőgépeket vegyen a Covid-járvány közepette. A gépek azóta egy vámáruraktárban porosodnak a Momentum képviselője szerint, használni senki nem használta őket, eladni senkinek nem tudják még töredékáron sem, a 4 milliárd forint viszont elpárolgott. A cég állítólag most megszűnik.

Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője írta meg a közösségi médiában, hogy március 20-án a TMT Technics Kft., vagyis a cég, amely 4 milliárd értékben szerzett be vastagon túlárazott lélegeztetőgépeket a Külügyminisztérium megbízásából még 2020-ban, tulajdonosai megszüntetik a céget.

Nahát, szokták mondani. Tehát egy újabb, a mutyiban vastagon sáros cég tűnik el úgy, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy hova tűnt adófizetők négymilliárd forintja

– írja bejegyzésében a politikus. Kiírása szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem nyilatkozik az ügyben, az ügyészség nem csinál semmit, pedig még feljelentést is tett az ügyben. A további lépésekről beszámol majd folyamatosan – ígéri Gelencsér.

Miről is szól pontosan az ügy?

Gelencsér Ferenc kedden a parlamentben is elővezette az ügy részleteit egy rövid beszédben. Azzal kezdte, hogy 2020. március 25-én azzal a TMT Technics Kft.-vel kötött 4 milliárdos szerződést túlárazott lélegeztetőgépek vásárlására a Külügyminisztérium, amelynek még csak engedélye sem volt egészségügyi termékek forgalmazására, ugyanis optikai eszközök gyártásával foglalkoztak.

2020. március 30-án vált jogosulttá a cég ilyen eszközök forgalmazására, tehát a szerződést meg sem köthették volna.

A cég jegyzett tőkéje akkor 4 millió forint volt, 2019-es árbevétele 119 millió forint, mégis őket tartotta a kormány a legalkalmasabbnak – a szerződést szignózó Baloch Csaba államtitkárral az élen –, hogy beszerezzék a berendezéseket – véli Gelencsér. Hiszen a „cégnek se tőkéje, se szakértelme nem volt”.

A 4 milliárd forintot előre, egy összegben, minden biztosíték nélkül kifizette a kormány a gépekre.

Hát bravó! Gyakorlatilag önökről mintázták az unokázós csalásokat

– mondta Gelencsér a szemközti padsorban ülőknek. A külügyminisztériumba ezután nulla darab lélegeztetőgép érkezett meg, ugyanis a szállítmány (759 darab gép) egy vámáruraktárban áll, és „jogilag be sem léptek az országba” a masinák. Darabját a piaci ár (3000 dollár) tízszereséért vásárolták, ám eladni már 13 ezer forintért sem sikerült őket.

Ehhez képest a cég vezetője, Tóth László 2020-ban 863 millió forint osztalékelőleget vett fel.

Ezt Gelencsér szerint „normális ügymenet mellett 40 év alatt tudta volna” összespórolni. A cég tőkéje 3 milliárdra emelkedett, és bejegyeztek 4 milliárdnyi tartozást. Ahogy a momentumos politikus fogalmaz: „volt közpénz, nincs közpénz”.

A külügyminisztérium végrehajtást indított a pénzért, megtalálták a gépeket a raktárban, de senkinek nem tudják őket értékesíteni. A könyvvizsgáló megállapította, hogy a cégnek nincs pénze visszafizetni a tartozását, így most felszámolták önmagukat. 

A teljes beszédet alább tudják megnézni:

Rovatok