Index Vakbarát Hírportál

A postákon is lehetőség lesz a havi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre

2024. április 10., szerda 17:51

Miután a kormány még 2014 februárjában lehetővé tette a lakosság számára, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehessen fel készpénzt a bankautomatákból, valamint 2023 júliusától vásárlással egybekötött készpénzfelvételre is van lehetőség a boltokban, most az Országgyűlés megszavazta, a postákon is lehetőség lesz havonta két alkalommal ingyenesen felvenni legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénzt.

A jövőben a bankjegykiadó automaták mellett a postákon is lehetőség lesz havonta két alkalommal ingyenesen felvenni legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénzt. Az erről szóló jogszabálymódosítást a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításának részeként fogadta el az Országgyűlés 135 igen, öt nem és 42 tartózkodás mellett – írja az MTI.

Az elfogadott törvény több európai parlamenti és tanácsi rendeletet, irányelvet ültet át a magyar jogba, amelyek a pénzügyi szereplők által alkalmazott digitális technológiák működési kockázataival szembeni ellenállóképesség biztosítását célozza.

A lakosság számára a kormány még 2014 februárjában tette lehetővé, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehessen fel készpénzt a bankautomatákból. A boltokban 2023 júliusától vásárlással egybekötött készpénzfelvételre is van lehetőség, legfeljebb 40 ezer forintos értékben.

A szolgáltatás a posta elszámolóközpontot működtető intézmény által üzemeltetett POS-terminál útján válik elérhetővé – közölte korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Rovatok