Index Vakbarát Hírportál

Egy Balaton-parti szállásadó kamerákkal figyelte vendégeit

2024. április 10., szerda 08:40

2023-ban kamerákkal figyelte vendégeit és szomszédjait egy Balaton-parti szállásadó. A szomszédok szerint a jogsértés még most is fennáll. Az ügyben a Siófoki Járásbíróságon márciusban volt az első meghallgatás.

Kamerákkal figyelte meg vendégeit egy szállásadó még 2023-ban, ami miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elrendelte a kamerák leszerelését, és hárommillió forint adatvédelmi bírságot is kiszabott – írja a Somogy vármegyei hírportál.

A lapot azzal keresték meg a szállással szomszédos ingatlan tulajdonosai, hogy szerintük a jogsértés még most is fennáll, hiszen a belső udvaron helyezték el az emeleti teraszról leszerelt kamerát.

A tulajdonos elmondta, hogy a belső udvaron jelenleg is működő kamerára egy szállóvendég hívta fel a figyelmüket, és hogy az jelenleg is olyan távolságban van az ingatlanuktól, hogy az ott folytatott beszélgetéseket is képes rögzíteni.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatakor

a kamerák memóriakártyáin több hónapnyi felvételeket találtak, köztük olyanokat is, ahol a gyanútlan vendégek fürdőruha nélkül láthatóak.

A vizsgált időszakban a szállásadó szerint 1300 vendég szállt meg nála.

A Somogy vármegyei hírportált felkereső szomszéd arról is beszámolt, hogy a vendégeit megfigyelő szállásadó nemrég beperelte őt és a feleségét.

A bekamerázás híre felkerült egy siófoki közösségi Facebook-csoportba, ezt követően tett ellenem és a házastársam ellen becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt feljelentést a szállásadó, mondván, az általa képviselt gazdasági társaságot sérelem érte. Szerinte az oldalon megjelent kommentek okán lelepleződött és foglalásokat mondtak le

– mondta a férfi.

Az ügyben Siófoki Járásbíróságon márciusban volt az első meghallgatás.

Rovatok