Index Vakbarát Hírportál

Lemondott az Országos Bírói Tanács egyik tagja

2024. április 11., csütörtök 17:22

Gergye Tamás Károly már le is mondott tagságáról, pedig idén januárban választották be az Országos Bírói Tanácsba. A döntés hátterében a testület működésével kapcsolatos problémák lehetnek.

Nem sikerült tisztázni az elnökség határait, és kialakítani a testületi működés mechanizmusait – a Szabad Európa információi szerint ezért döntött a lemondás mellett az OBT-tagságról a Zalaegerszegi Törvényszék tanácsvezető bírája, Gergye Tamás Károly.

Korábban az Index hasábjain is foglalkoztunk azzal, hogy megalakult az igazságügyi reform keretében az új összetételű és megerősített jogkörű Országos Bírói Tanács, amely a bíróságok központi igazgatását felügyeli. 

Az OBT történetében tavaly májusban újabb fordulat következett be. Az Országgyűlés ugyanis elfogadta az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomagot, ez alapján a szervezet nemcsak pénzt, hanem olyan ellenőrzési jogköröket is kapott, amelyekkel megkerülhetetlenné vált a legfontosabb döntésekben. A 2023. június elsején hatályba lépett szabályozás szerint az OBT

Rovatok