Index Vakbarát Hírportál

„Teljesen hülyének vagyunk nézve” – folytatódott a Völner–Schadl-ügy tárgyalása

2024. április 11., csütörtök 11:53

Iratokkal a kezében, mosolyogva érkezett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke a Fővárosi Törvényszék földszinti tárgyalóterme elé tíz perccel a tárgyalás előtt, ahol harmadik alkalommal hallgatják ki egykori bizalmasát, P. Mátét. A tárgyalás kezdete előtt Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkára is megérkezett.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke a tárgyalást megelőzően odaköszönt a tárgyalóterem előtt várakozóknak és a sajtó munkatársainak, majd Völner Pállal, korábbi államtitkárral kezdett diskurálni. 

A tanúmeghallgatás folytatását megelőzően Papp Gábor ügyvéd kért szót. Az ügyvéd azt kifogásolta, hogy releváns hatósági mulasztási bűnjeleket késéssel kapták meg, azon különböző ismeretű bejegyzések vannak, „bizonyos tanúkihallgatásra nem került sor, Varga Judit miniszteri kihallgatására sem” – hangsúlyozta az ügyvéd.

Sorolhatnám a végtelenségig. Teljesen hülyének vagyunk nézve, minden egyes mulasztás következmények nélküli

– tette hozzá az ügyvéd.

Ezt követően kisebb összetűzés alakult ki az ügyvéd és Tóth Erzsébet bírónő között. A tanácselnök hangsúlyozta, nem foglalkoznak a sajtóban megjelent cikkekkel, mert nem képezik a tárgyalás részét. Az ügyész hasonló állásponton volt, elmondta, ez nem része a vádiratnak.

Nem a sajtóhíreket tárgyaljuk, így folytatjuk a tanúmeghallgatást

– emelte ki a bírónő.

Schadl György szoros kapcsolatban állt P. Mátéval, ő volt a budaörsi iroda egykori vezetője, aki jól ismerte a koronatanút, F. Vivient. A csütörtöki elsőfokú tárgyaláson folytatták az Excel-táblázatok bemutatását, az ügyvéd tehette fel kérdéseit P. Máténak, a tanúnak.

Először azt kérdezte, tudja-e a tanú, mi áll a vádiratban, miért vádlott Schadl György? A bírónő közbeszólt, és helyesbítette a védő kérdését. P. Máté röviden elmondta, hivatali vesztegetés okán hogyan került Schadl György budaörsi irodájába. Azt is elmondta, hogy ő interjúztatta, és a szakma iránti elhivatottsága miatt választotta az irodáját.

Szerettem ott dolgozni.

– mondta P. Máté.

Az ügyvéd érdeklődésére, miszerint ki állt a legközelebb Schadl Györgyhöz, azt felelte, hogy F. Vivient és magát egy rangsorba tenné. Amikor F. Vivien elkezdett Monoron dolgozni, Schadl György megkérdezte, mikor lesz bent az irodában. Az iroda dolgairól Sz. Kálmánnak lehetett tudomása – mutatott rá.

P. Máté elmondta, hogy F. Vivien gyakran kioktatta az új munkatársait. Az ügyvéd azt is megkérdezte, mennyire reális, hogy F. Vivien rejtjeles beírásokat tartalmazó írásai ott voltak az Excel-táblában, hogy ő ne szerezzen róla tudomást. P. Máté értetlenül állt a rejtjeles bejegyzés előtt, szerinte Schadl György nem kérte, hogy ne nézhessen bele az iratokba.

P. Máté egy Excel-tábláról tudott, állítása alapján másik informatikai eszközön nem vezethetett táblázatot.

Ezután a jegyzőkönyvből olvasott fel az ügyvéd, F. Vivient idézve, aki azt mondta, Sz. Kálmán, miért mehetett el az irodából? Erre F. Vivien elmondta: azért, „mert nem tetszett neki valami, és volt esze”.

P. Máté a csütörtöki tárgyaláson úgy reagált, a helyszínelés a végrehajtás legnehezebb része, így lehetséges, hogy azért mehetett el, de arra nem emlékezett pontosan, végül mi vezetett ehhez. 

Ezután a táblázatból előkerült „VP”, vagyis Völner Pál neve. Az ügyvéd rákérdezett, hogy amikor P. Máté ott volt, akkor nem valós monogramokat írtak a táblázatba, amikor pedig nem volt ott, akkor a valósakat. P. Máté válaszában kifejtette, hogy ő nem látott monogramokat, és ő nem „a páncélból ki-be pakoló” ember volt. A naptár is szóba került, amivel kapcsolatban P. Máté lehetségesnek tartja, hogy egyszer beleírt a naptárba Schadl–Völner-találkozót. 

Előkerült Varga Judit neve

P. Máté nem látott a naptárban olyan bejegyzést, amely Varga Judittal való találkozásra vonatkozott volna. „Sárga post-itok a naptárban.” Állítása szerint nem szerepelt Varga Judit neve és más nevek a post-itokon.

„Hogy szólította Schadl urat?” – folytatta a kérdéseit Papp Gábor ügyvéd. P. Máté erre nem emlékezett. „Egyszer tegeződtünk, vagy nem, nem tudom” – felelte. Schadl György ekkor közbeszólt a vádlottak padjáról, hogy tegeződtek, ezután kisebb nevetés tört ki a tárgyalóteremben.

Tóth Erzsébet és az ügyvéd között kisebb szócsata alakult ki, mert a védő kérte a bírónőt, vetítsen ki a jegyzőkönyvből egy beszélgetést, egy naptárat. Végül tisztázták, hogy tegeződtek.

Egy beszélgetés tartalmazta a „Szia, Főnök úr!” köszönést Schadl György és P. Máté között, amely alapján kivehető, milyen kapcsolat volt a felek között. Az ügyvéd kérdésére P. Máté később azt mondta, hogy Schadl és Völner Pál között szakmai kapcsolat volt. Arra ugyanakkor emlékezett, hogy volt olyan alkalom, amikor bement volna egyeztetni, és úgy szólította a telefonban, hogy államtitkár. 

Még írtam neki szöveges üzenetet, hogy Gyurihoz közel álló ügyvédet kellene hívni

– olvastak fel részleteket a jegyzőkönyvből.

P. Máté az irodának akart ügyvédet kérni, amikor az ügyészség munkatársai megjelentek a budaörsi irodában. Az ügyvéd arról faggatta, ki nem engedte, hogy ügyvédet hívjanak. Erre azt felelte: „F. Viviennek volt egy stílusa.”

Ezután egy történettel szemléltette, amikor odakint a váróban, és volt olyan, hogy F. Vivien erőteljes hangnemmel jött ki az irodából, és talán rá is vágta az ajtót Schadl Györgyre, azonban erre pontosan nem emlékszik.

A tanú szerint sokat panaszkodtak a koronatanúként említett F. Vivienre. A bírónő ezután megkérdezte, felvetődött-e F. Vivien kirúgása, azonban a tanú erre nem tudott válaszolni. Schadl György mindeközben végig mosolygott. 

Az is kiderült, hogy 2018-tól F. Vivien két napot dolgozott az irodában. Morvai Attila, ügyvéd elmondta, hogy a tárgyaláson visszahúzódónak ismerték meg, azonban P. Máté szerint nem ilyen személyiség volt, a kollégákkal „furcsa” hangnemet ütött meg. 

Schadl György a jegyzeteiből kérdezett

Schadl György miután szót kapott, azt mondta P. Máténak, hogy kezdi unni ezt a történetet. Mint mondta, az ő személyiségük teljesen más, és azért nem rúgta ki F. Vivient, mert jól végezte a dolgát. Ezután azt mondta: biztos nem tartja elképzelhetőnek, hogy F. Viviennel is megosztotta volna, hogy esetlegesen Völner Pálnak készpénzt vitt volna. 

A bírónő figyelmeztette Schadl Györgyöt a hamis tényállításra, ám a vádlott válaszában azt mondta, hogy szerinte nem tett ilyet. Schadl György arról is beszélt, hogy F. Vivien nemcsak otthon vezetett párhuzamos valóságot, hanem több „házipénztárat” is irányított.

Schadl György elmondása szerint F. Viviennek tizenkét különböző „házipénztára” volt. P. Máté ekkor jelezte, hogy ő csak egyet látott a számítógépen, az asztalon. A bírónő ezután figyelmeztette Schadl György ügyvédjét, hogy ne ferdítse el a valóságot. 

Általam nem ismert a táblázat

– mondta Schadl György, amire a bírónő azt válaszolta, hogy azt nem is fogja látni. Mindeközben Völner Pál a második sorból figyelte a tanúmeghallgatást és a Schadl Györggyel folytatott párbeszédet. 

Végrehajtók az irodában

Schadl György hangsúlyozta, hogy a frissen kinevezett végrehajtók a mentorprogram keretében jártak nála. Ekkor a bírónő figyelmeztette őt a ferdítésre. Tóth Erzsébet elmondta, hogy a tanú minden kérdés nélkül maga mondta ki a mentorprogram szót, egyúttal az is elhangzott, hogy miért nem korábban került az elő a nyomozati időszakban.

„Bizalmi embered volt a Vivien” – mondta a tanú korábban, aki a tárgyaláson helyesbített, ugyanis szerinte „Viktor bizalmasabb volt a titkárnőnél”. Schadl György kitért arra is, hogy valamennyi bírósági végrehajtó irodában ki kell jelölni egy személyt, aki például nyaralás során helyettesíti, ő volt P. Máté. 

Nem szeretnék okoskodni, életemben nem láttam a táblázatot

– reagált Schadl György, amikor ismét előkerült az Excel-táblázat és az abban szereplő monogramok. Hosszasan találgattak arról, ki az a „dr. Máté” – erre a hallgatóság nem kapott választ.

„Mackóból”, így nevezte a széfet Schadl György, majd azt kérdezte a tanútól, hogy ő sejtette-e, kinek visz pénzt. Erre azt felelte: úgy emlékszik, azt mondta, visz a barátjának hárommillió forintot, de nem Völner Pálnak. Ezután Völner Pál állt a mikrofonhoz, ő röviden kiemelte, hogy nagyon örül a tisztázásnak, miszerint nem volt Schadl György barátja.

P. Máté, Schadl György egykori bizalmasa a keddi tanúkihallgatáskor a Fővárosi Törvényszéken azt mondta: csak a sajtóból ismeri volt főnöke vizesautóval kapcsolatos projektjét. Tóth Erzsébet bírónő F. Viviennel – akit csak koronatanúként emlegetnek – kapcsolatban kérdezte. 

A bírónő P. Mátét F. Viviennel kapcsolatban is kérdezte, ugyanis hosszú ideig voltak kollégák a budaörsi irodában. Állítása szerint a nő megfelelően végezte feladatait, jogi kérdésekhez nem értett, így gyakran kért segítséget.

A pénzügyi része csupán egy kis szelete annak a munkának, de fontos, hogy rendezett legyen

– mondta P. Máté.

Ezután bemutatta a tanácselnök a már jól ismert Excel-táblázatokat. Az elhíresült „házipénztárral” kapcsolatos költések és befizetések ebben szerepeltek, amelyben benne van a „VP” megjelölés is. A titkárnő korábbi állítása alapján Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt takarja. P. Máté erre nem emlékezett. 

P. Máté elmondta, a titkárnőtől tankolásra kért pénzt. Előfordult, hogy az iroda működéséhez is szüksége volt készpénzre a széfből, de másra nem költött.

A táblázat szerint azonban van olyan összeg, amit nem visz, hanem hoz a páncélszekrénybe. Erre viszont nem emlékezett, hogy pénzt vitt volna a széfbe, maximum akkor, amikor visszajárót kapott egy vásárlás után. Az Excel-táblázatban olyan tételek szerepeltek, miszerint autószervizelés, csomagátvétel és névnapi ajándék költése is került az ő nevével a könyvelésbe.

P. Máté a postai költségeket és Schadl György egyik barátjának a rövidítését felismerte, ugyanakkor nem tudott arról, hogy a férfi esetleg milliókat kapott volna az ügy elsőrendű vádlottjától. P. Máté szerint a széfben kettőmillió forint körüli összeg volt, ennél többre nem emlékszik.

P. Máté meglepődött, amikor elvitték a főnökét

A férfi korábban azt mondta, hogy Schadl György néha eseményekről küldött neki értesítést, de volt, amikor Salgó polcot szerelt az irodában szombat éjfélig. A férfi meglepődött, és nem akarja ismét felidézni az aznap történteket, amikor főnökét, Schadl Györgyöt elfogták.

A férfi felhívta F. Vivient, de emlékei szerint mindössze 1-2 szót váltottak az éppen Monoron tartózkodó kolléganőjével, hogy elmondja a helyzetüket. A telefonálást hamar be kellett fejeznie, mert a házkutatás közben a hatóság tagjai rászóltak.

Szabálytalanul alakított siófoki nyaraló

Schadl György szabálytalanul alakította át a siófoki nyaralóját még 2021-ben; ezzel kapcsolatban hallgattak ki tanúkat múlt szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint Schadl György 500 ezer forinttal vesztegetett volna meg egy kormányhivatalnokot, hogy ne vegye figyelembe az építkezésen történt szabálytalanságokat. Arról beszélgettek, hogy Schadlék hálásak lennének az ügy gyors haladásáért.

A másik tanú Schadl kivitelezője volt, őt korábban szintén jogerősen elítélték, mert beismerte bűnösségét. Múlt szerdán tanúkénti meghallgatásakor azt mondta: védője tanácsára cselekedett, miután nem volt elég anyagi fedezete arra, hogy fizesse az ügyvédet az eljárás végéig. 

Korábban megírtuk, hogy a tanúk taktikai beismeréseket tehettek, így enyhébb szabadságvesztés büntetésre számíthatnak a vádlottak, köztük Schadl György és Völner Pál is. Az ügyészség korábban Schadl Györgyre 10, míg Völner Pálra 8 év szabadságvesztést kért.

Rovatok