Index Vakbarát Hírportál

Kecskeméten mutatták be az első magyar KC–390 katonai szállító-repülőgépeket

2024. április 12., péntek 13:56

Megérkezett Magyarországra az első magyar KC–390 katonai szállító-repülőgép – jelentette be Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten.

A politikus a kecskeméti repülőbázison tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Magyar Honvédség az átalakulások és a technikai megújulások időszakát éli. Hozzátette: a haderőfejlesztési programnak köszönhetően a honvédség alakulatai a legmodernebb eszközökkel gyarapodnak.

Az államtitkár kiemelte, a légrendészet és a légvédelem kiemelt jelentőségű, ezért a fejlesztési időszakban az első helyen szerepel a légierő modernizálása – adta hírül az MTI.

Kutnyánszky Zsolt elmondta, hogy idén két Embraer KC–390 típusú szállítógépet szerezhet be a honvédség, amelyek a tervek szerint év végén, illetve jövőre érkeznek meg véglegesen Magyarországra, jelenleg három hétig, a tesztelési időszak utolsó fázisában tartózkodik Kecskeméten az egyik repülő.

Hozzátette, hogy a beszerzett eszközökön felül jól képzett honvédekre is szükség van. A magyar honvédség büszke a katonáira, „a légierő pilótái a legjobbak közül valók” – emelte ki.

A legtapasztaltabb pilóták havi bruttó 2,5-3 millió forint körüli kiemelt illetményben részesülhetnek – hangoztatta Kutnyánszky Zsolt. Hozzátette, ez egy jó alkalom csatlakozni a Magyar Honvédséghez, majd úgy fogalmazott, hogy „most jó lenni katonának”.

A KC–390-es akár huszonhat tonnás szállítmányt is képes eljuttatni

Kutnyánszky Zsolt az új szállítógépről elmondta, nyolcvan felszerelt katona, valamint az intenzív ellátásra szoruló betegek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is alkalmas.

A gép akár huszonhat tonna hasznos tömegű szállítmányt tud szállítani, annak ejtőernyővel való célba juttatására és a levegőben történő tankolásra is alkalmas – részletezte az államtitkár. Hozzátette, a gép harmincöt méter hosszú, nyolcszáz kilométer per órás sebességgel tud repülni, az utazómagassága elérheti a nyolcezer métert is.

Rovatok