Index Vakbarát Hírportál

Így próbálja megfékezni az összefogás Magyar Pétert, előrehozott választásokat emlegetnek

2024. április 14., vasárnap 12:35 | aznap frissítve

Budapesten tartott közös kampánynyitó rendezvényt az új ellenzéki összefogás három pártja, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd – Zöldek. Beszédet mondott többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, EP-listavezető és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, EP-képviselőjelölt.

Az eseményen Barkóczi Balázs és Kálmán Olga országgyűlési képviselők egyesével mutatták be a polgármesterjelölteket. A beszédek sorát Grőber Attila, pápai polgármesterjelölt kezdte, többek között úgy fogalmazott, hogy a hazaszeretet minőség kérdése, a kampánynyitó résztvevői pedig sok mindenben különböznek, de ezek mellett vannak olyan értékek, amelyeket közösen vallanak, nem egymás ellen, hanem egymás mellett küzdenek.

Valójában ez egy fordított reformkor, itt nem jogkiterjesztés történik, hanem jogfosztás és jogkorlátozás. Nem a nemzeti egység megteremtése látható, hanem a nemzet megosztása

– mondta Grőber Attila, hozzátéve: az európai és a magyar kultúra úgy rendezkedett be, hogy a kiváltságosoknak hatalma van, az alávetetteknek pedig igaza, ezért az igazságért fognak küzdeni. A polgármesterjelölt szerint évek óta nincs valódi kormányzás, a Fidesz politikája a hatalomféltés politikája.

Molnár Csaba: Aki még tavalyelőtt is benne volt Orbán világában, az bizony az, aminek tűnik

Molnár Csaba többek között arról beszélt, a legfrissebb legenda „a rogánozás legendája”, Orbán Viktor nevét szinte nem is hallani, annyit beszélnek Rogán Antalról. Az EP-képviselő szerint ennek a legendának egyetlen célja van: Orbán Viktor mentegetése, mert valójában ő a NER létrehozója.

Mi Orbán Viktort és az egész rendszerét akarjuk leváltani, soha nem érjük be ennél kevesebbel

– jelentette ki a politikus, akinek a másik kedvence „a lopás nélküli Fidesz legendája”, amely szerint a kormányzás egyetlen baja a korrupció. Harmadikként „az Orbán nélküli Fidesz legendáját” említette. Nem igazán hiszi, hogy létezik NER Orbán Viktor nélkül: „Elhisszük az emberarcú fideszes legendáját? Nem. Egykutya mind”.

Molnár Csaba „az igazi ellenzékiek” legendájáról elmondta: az a legenda épül, hogy az igazi ellenzéki az, aki minimum egyszer a Fideszre szavazott,

aki még tavalyelőtt is benne volt Orbán világában, az bizony az, aminek tűnik: igazi, hithű fideszes.

A párt alelnöke hangsúlyozta, „mi nem kajtatunk kiábrándult fideszesek tömegei után”, a kiugrott fideszesek nyugodtan válasszanak maguknak más pártot.

Molnár Csaba a pentitókról elmondta, ők a maffiából kiugrott, vádalkut kötött, hatósággal együttműködők, „ma a pentitók korát éljük”, de a magyarok ebben is újat mutatnak: a pentitók jutalma a büntetlenség, de sehol a világon nem csinálnak belőlük egyetemi tanárt az erkölcstan tanszéken. A másik hungarikumnak azt nevezte, hogy „a mi politikai pentitóink a bocsánatkérést is rendre megspórolják, még olyan is van, aki inkább azt bizonygatja, hogy akkor is ellenálló volt, amikor az első sorban tapsolt a keresztapa beszédén”.

Vitézy Dávidról – a neve említése nélkül – úgy fogalmazott, államtitkár volt, Tarlós István mellett dolgozott, de most ő egyszerű szakember, nem Fidesz-színekben indul a választáson, „mégis minek nézik ezek az embereket? Ez körülbelül annyira őszinte, mint Várkonyi Andrea szerelme”.

Nem fogunk össze olyanokkal sem, akik összefognának a Fidesszel, mert nem megjavítani akarjuk ezt a rendszert, hanem kidobni mindenestül

– tisztázta Molnár Csaba, leszögezve azt is, hogy egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel sem fognának össze.

Tüttő Kata: Egyre több muslinca lejti részeg táncát

Tüttő Kata a Micimackóból származó jelenettel kezdte beszédét:

Róbert Gida és Micimackó találkoznak, Róbert Gida azt mondja Micimackónak, pont jókor jöttél, mert ez a nap legjobb része. Melyik az a rész? Az a rész, amikor te meg én mi leszünk. Göröngyös volt az idáig vezető út, nem házasságot kötünk, hanem szövetséget.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, kormányváltásra szövetkeznek, „elrohad a narancs nemsokára, mert régóta erjed belülről, egyre több muslinca lejti részeg táncát penészvirágos héja körül. A mi hármas szövetségünk dolga, hogy mutasson egy másik utat, egy zöld, baloldali utat Magyarország számára, ez volt a dolgunk a városainkban is, ez az, amit tettünk”.

Tüttő Kata kifejtette: két választás lesz egy napon, kicsit az volt az érzése, hogy olyan, mintha neki találták volna ki, mert az egyik lába Budapesten, a másik az Európai Unió Régiók Bizottságában van. Öt feladatot határozott meg magának:

Karácsony Gergely: A mi politikánk nagyon egyszerű

Karácsony Gergely azzal kezdte beszédét, hogy az elmúlt öt évből van néhány történet, amit mélyen megjegyzett, mert jól leírja azt, hogy mivel kell megküzdeniük. Emlékszik arra, hogy néhány héttel a 2019-es választás előtt volt egy klímasztrájk Budapesten, tüntettek az ellen a politika ellen, ami elveszi a jövő generációk esélyeit. Egy lakásfelújításnál három melós állt az ablakban, a fiatalok felkiabáltak nekik, hogy „gyertek velünk”, mire a melósok: „mi erre nem érünk rá, dolgozunk”.

A zöldeknek és a szociáldemokratáknak egyszerre kell képviselniük azokat, akik félnek a világvégétől, de azokat is, akiket a hónap vége aggaszt

– hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve: amikor főpolgármester lett, tudta, hogy számára ez nem egy politikai, filozófiai kérdés, hanem egy szolgálat, amit nap mint nap végeznie kell azért, hogy azokat is képviselje, akik a hónap vége miatt, és azokat is, akik a világ vége miatt aggódnak.

Karácsony Gergely úgy látja, példát kellett mutatni szolgálatból, a ciklus vége felé pedig azt tudja mondani, „büszke vagyok arra a szolgálatra, amit elvégeztünk, hitem szerint nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország érdekében is”.

A mi politikánk valójában nagyon egyszerű, azt csináljuk, amit mondunk, és azt mondjuk, amit gondolunk

– rögzítette Karácsony Gergely, kiemelve: az elmúlt tíz évben senki nem ültetett annyi fát, mint ők, senki nem cserélt le annyi buszt, mint ők, mert „mi azt tesszük, amit mondunk”, emellett megbecsülték a munkavállalóikat.

Európa nem az ellenségük, hanem a szövetségesük, aktív lobbizásba kezdtek, Budapesten 300 milliárd forint értékben tudnak uniós forrásokat használni a lakhatási és klímaválság enyhítésére, a közlekedés javítására, a kultúra támogatására.

„Van egy szó, amit én nagyon fontosnak érzek, az, hogy Budapest őrzi a köztársasági politika értékeit, de nem azért, hogy kiváljon az országból, hanem menedéket nyújtson ennek a gondolatnak” – húzta alá Karácsony Gergely.

A főpolgármester megemlített egy olyan történetet is, amely szerint egy fideszessel dolgozott volna, aki nem vállalta a feladatot, mert azt mondta, nem engedik neki, és nem akar olyan lenni, akit Észak-Koreából átmenve Dél-Koreába hátulról lelőnek. Karácsony Gergely szerint ez megmutatja, hogy Budapest és a kormány viszonyában „ki a háborús agresszor”.

Az újrázásra készülő városvezető abban hisz, hogy a zöldek és a szociáldemokraták egymás legszorosabb szövetségesei, „mert mindannyian az igazságosságot szolgáljuk a most együtt élők és a jövő generációk között. A zöldpolitika nem egy úri huncutság, a külvárosi gyerekek lesznek asztmásak az átmenő forgalomtól, nem a budai elitnegyedben probléma, hogy mivel fűtünk télen, és megsülünk nyáron”.

Június 9-én úgy hozta a sors, hogy egyszerre döntünk Európáról és a saját településeinkről. Hiszem azt, hogy ez a döntés ugyanaz. Ma a szabad önkormányzatok a köztársasági gondolat és az európai Magyarország hídfőállásai, őrizzük meg ezeket a hídfőállásokat

– buzdított Karácsony Gergely.

Dobrev Klára: Mi nem kiegyezni, hanem megküzdeni akarunk

„Sokfélék vagyunk, de összeköt minket az a cél, hogy Magyarországon véget vessünk az Orbán-rendszernek. Mi nem kiegyezni, hanem megküzdeni akarunk. Nem holmi kormányváltást akarunk, hanem az egész rendszert leváltani” – kezdte beszédét Dobrev Klára.

Azok vagyunk, akik a Fidesszel eddig sem fogtunk össze soha, és ezután sem fogunk össze soha

– tisztázta az árnyék-miniszterelnök, hozzátéve: „azok vagyunk, akik Magyarország számára ma a reményt jelentik”.

Dobrev Klára szerint „erős, felkészült, szakpolitikusokból, szakértőkből, civil szervezetekből álló közösség képes majd az országot vezetni. Nem szlogenekkel, jól hangzó mondatokkal, hanem megalapozott, kiszámolt, megvitatott programmal. Ezen dolgozik az árnyékkormány. Mi felkészültünk a kormányzásra is”.

Az EP-képviselő úgy látja, „a közösség igazi hazafiakból áll, olyan emberekből, akik képesek félretenni az egymás közötti nézeteltéréseiket. Mi tagadás, voltak ilyenek a múltban. Félreteszik személyes, akár pártérdeküket is, mert egy közös cél mozgat minket: hogy véget vessünk Orbán Viktor rombolásának. Ez a szövetség nem csak a mának szól, ez a szövetség Orbán rendszerének lebontásáról és utána egy élhető, európai Magyarország megteremtéséről szól. Addig nem állunk meg, amíg ezt el nem érjük. Én ezekkel az emberekkel mellettem, a ti támogatásotokkal nagyon magabiztosan vállalom ennek a feladatnak a vezetését”.

Dobrev Klára azzal folytatta, a győzelem pillanata hamarabb jöhet el, mint gondolnák, mert a kormány „megérett a bukásra, tömegek okkal várják el, hogy Magyarországon előrehozott választások legyenek, és Orbán rendszerét minél hamarabb eltakarítsuk”. A politikus hallja a hitetlenkedőket, nekik azt üzente: „tudják, egy ház összeomlása nem a falakkal vagy a tetővel kezdődik, az már a vég, a házak későbbi összeomlásának az egyik legbiztosabb jele, amikor az alapok elkezdenek repedezni, ez történik most a Fidesszel. Mára a nagy többség számára szégyen ezt a kormányt támogatni, márpedig bármely párt alapjának legfontosabb kötőanyaga a tagok, támogatók hite, büszkesége, hogy egy jó ügyet szolgálnak. De most mondják meg, mi a csudára lehetne büszke egy kormánypárti? Eddig azt mondták, hogy mi legalább tudunk kormányozni, nézzünk körbe, bedőlt az állam, az egészségügytől az oktatáson át a környezetvédelmen keresztül a műemlékvédelemig”.

Az árnyék-miniszterelnök szerint azt is ígérte a kormány, hogy megvédik az embereket a migránsoktól, erre „embercsempészeket engednek ki a börtönből, és ezrével, tízezrével hozzák be a vendégmunkásokat éhbérért”. Dobrev Klára megemlítette a bérek és nyugdíjak helyzetét, valamint az „Európa-rekorder áremelést” is.

Orbán azzal hiteget, hogy majd ő irányítja Európát, vagy móresre tanítja az egész világot, vagy legalábbis elfoglalja Brüsszelt. Erre mi történik? A legfontosabb döntéseknél a magyar miniszterelnök kimenekül a mosdóba. Hogy a csudába lehetne erre bárki is büszke?

– tette fel a kérdést az összefogás EP-listavezetője, aki szerint „megrepedtek az alapok, eltűnt a büszkeség”, azt is egyre többször hallja, hogy „a nagyszájú, nagyarcú helyi fideszes kiskirályok is kicsit visszavettek, halkabbak az elmúlt hónapokban”. Dobrev Klára arról is beszélt, hogy „amikor repednek az alapok, mi a következő lépés? Elkezd hullani a vakolat. Nem gondoltuk volna még február elején sem, hogy a rendszer köztársasági elnökét és volt igazságügyi miniszterét kell beáldozni ahhoz, hogy Orbán még ideig-óráig kitartson”.

Az árnyék-miniszterelnök szerint június 9-e „túlmutat az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon. A választók ítéletet mondhatnak az Orbán-rendszerről is. Ha az ország többsége kinyilvánítja, hogy nem kér a kormányzásból, akkor előrehozott választásokért indulunk harcba, és nem nyugszunk, amíg el nem zavarjuk őket. Ez lesz a választások tétje”.

„2022-ben az önfeladás miatt buktunk”

Dobrev Klára hangsúlyozta, nincs idejük várni többek között az egészségügy helyzete miatt és azért sem, mert „tönkreteszik földjeinket, vizeinket az akkumulátorgyárak”. „Van kire támaszkodnunk, amikor előrehozott választást akarunk, ott vannak a változást akaró milliók”, nekik adná meg „a szavazás, a baloldali választás lehetőségét, mert ez Orbán Viktor legyőzésének a titka”.

Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy megértem, nemcsak a pénzt kell igazságosabban elosztani, hanem a megbecsülést is. Azokban, akik joggal igénylik, követelik, hogy megbecsülést kapjanak, hatalmas erő rejlik, ők a mi támogatóink. A naftalinszagú, konzervatív, embereket lenéző, piperkőc NER-elittel szemben rájuk figyeljünk

– fogalmazott az EP-listavezető, azt ígérve, hogy nem adják fel a baloldali politikát.

Dobrev Klára úgy látja, „a Fidesz választási győzelmének kulcsa az ellenzék szalámizása minden választás előtt. Ne tegyük”. A politikus szerint sokan mondják, hogy az összefogás 2022-ben megbukott,

nem így van, nem az összefogás bukott meg, 2022-ben az önfeladás miatt buktunk. Páran arra jutottak az elmúlt években, hogy váltsuk le az ellenzéket, és legyünk olyanok, mint a kicsit jobb Fidesz. 2022 kudarcának az oka az volt, hogy kiábrándult fideszeseket akartak megnyerni, kiábrándult fideszesek helyett kiábrándult ellenzéki szavazókat hagytak maguk mögött.

A politikus arról is beszélt, hogy erős államot, tisztességes állami szolgálatásokat, mindenki számára elérhető ingyenes oktatást és egészségügyet szeretne, „olyan országot, amely nem kifelé tart Európából, hanem ott van Európa közepén. Mi Európai Egyesült Államoknak hívjuk, lehet máshogy is nevezni, mert az így is, úgy is meg fog alakulni, és csak rajtunk múlik, hogy velünk vagy nélkülünk”. Olyan országot szeretne, ahol a politikusok nem adhatják parancsba, hogy mit nevezhetnek családnak, és mit nem, „olyan országot, ahol ti vagytok fontosak”, akik az országot fenntartják és működtetik.

2026-ra is összefogtak

Március 28-án a Magyar Köztársaság kövénél tett közös bejelentést Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd – Zöldek elnökségi tagja, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselője, valamint Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője.

A három párt stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, melynek részeként a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös európai parlamenti listát, valamint fővárosi önkormányzati listát állít, emellett az ország számos településén és fővárosi kerületében indít közös jelölteket. A megyei listákra nem terjed ki a megállapodás. Az EP-listát Dobrev Klára, a fővárosit Karácsony Gergely vezeti. A szövetség érinti a 2026-os országgyűlési választásokat is, amelyen a közös miniszterelnök-jelölt mellett közös listája és közös programja is lesz a három pártnak.

Az összefogás mozgatórugóiról egy háttérbeszélgetés alapján itt írtunk részletesen.

(Borítókép: Karácsony Gergely és Dobrev Klára. Fotó: Tövissi Bence / Index) 

Rovatok